Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Kiss Gy. Csaba: Hol van a hazám? (tanulmány)

KISS GY. CSABA Hol van a hazám? (NEMZETI IDENTITÁS KÖZÉP-EURÓPÁBAN, HIMNUSZOKBAN ELBESZÉLVE) 1834. december 21-én a prágai Rendi Színház cseh nyelvű bemutatóra várta a kö­zönséget. Josef Kajetan Tylnek vitték színre a darabját, aki az akkor német többsé- ségű Prágában a cseh színjátszást kívánta meggyökereztetni. A kispolgári-iparos környezetben játszódó népszínmű egyik jelenetében egy vak hegedűs fog dalba, amely azzal a kérdéssel kezdődik: Hol van a hazám? Az érzelmes, biedermeier han­gulatú dalbetét hamar népszerű lett Prágában és Csehországban, a nemzeti azonos­ság kifejezését találta meg benne a közönség (a közfelfogás már a múlt században ezt tartotta cseh himnusznak, 1918 után a csehszlovák állami himnusznak ez lett az első része). A hazát kereste ekkor térben és időben tudós, politikus és író. Ki a történelmi hagyományokban, ki a nyelvrokonságot-származást kutatva, mint Körösi Csorna Sándor, ki a szülőföld képeit rajzolva, ki történelmi és természetjogi érveket sora­koztatva. Arra a kérdésre, hogy hol van a haza, korántsem volt egyszerű a válasz a múlt század húszas-harmincas éveiben a szentszövetségi „rend” által fölosztott Eu­rópában. Visszatekintve úgy látszik: egyszerűbb volt meghatározni a hazát Euró­pának nyugati, Rajnán túli sávjában, mint német és olasz fejedelemségekben, Kö­zép- és Kelet-Európa többé vagy kevésbé önkényuralmi rendre alapozott birodal­maiban. A modern nemzetté válás során mindenütt meg kellett válaszolni azt a kérdést, hogy hol van, hol legyen, hol lehet a haza; hogy az új minőségű közösségi keretnek miként húzhatók meg a határai. Ahol sok évszázados hagyománnyal bíró állami-gazdasági egység állott rendelkezésre, kézenfekvőnek látszott a konzekven­cia: minden polgára az államnak beletartozik a nemzetbe, a haza addig terjed, ameddig az állam határai. Először a francia jakobinusok alkalmazták következete­sen azt az elvet, hogy az állampolgári hovatartozást azonosították a nemzetivel, füg­getlenül attól, hogy a nemzet közösségét alkotók különböző társadalmi csoportokhoz, más-más felekezethez és nyelvi-etnikai közösségekhez tartoznak. A polgári demok­ratikus forradalmak következő szakasza tudatosította — Belgiumtól Németországig, Lengyelországtól Magyarországig —, hogy milyen ellentmondásokat hordoz a nem­zetállam célkitűzése. Előadásunkban csupán ahhoz szeretnénk adalékokat nyújtani, hogy milyen for­mában jelentkezett a nemzettéválás néhány dilemmája Közép-Európa keleti felén kontinensünknek abban a régiójában, ahol nézetünk szerint hasonlóak e folyamat sajátosságai, s ahonnan nézve a magyar nemzeti ideológia bizonyos vonatkozásai is jobban érthetővé válnak. Ismeretesek azok a koordináták, amelyek között megkez­dődött térségünkben — hozzávetőlegesen a XVIII. század végétől — a nemzettévá­lás új szakasza. Három császárság (a Habsburgok monarchiája, az Orosz cár és a tö­rök szultán birodalma), a Nyugat-Európától elmaradt gazdasági színvonal, fejletle­nebb társadalmi szerkezet, az állami-tartományi különállás különböző mértékével rendelkező országok, vegyes etnikumú területek. A nemzeti mozgalmaknak szembe kellett nézniük néhány rendkívül súlyos tehertétellel: hiányzott az állami független­ség, a gazdasági egység; gyakran a politikai egység nem volt egyértelmű, hiányoz­tak a városközpontok, nagy volt az etnikai-nyelvi tarkaság. Föltevésünk szerint a múlt században épp a nemzettéválás sajátosságai és a nemzeti ideológiák párhuzamai alapján különíthető el Európában ez a régió: Kö­zép-Európa keleti fele, megközelítőleg a német és orosz nyelvterület között. Itt 973

Next

/
Thumbnails
Contents