Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - Dercsényi Dezső: A könyvek vonzásában (emlékirat I.)
tehát a javaslatom, hogy a Genthon-könyvet jelentessék meg eszperantó nyelven is. A képanyagot egyszerre lehetne nyomni, csak az aláírást kell mutálni (kicserélni), igen jelentős a megtakarítás zurichtolósnál (a klisé és lenyomatának a nyomóhengeren való egyengetése), ellenértékként vállalják a kliséköltség egy részét. A Genthon-könyv eszperantó nyelven meg is jelent egyddőben a magyar kiadással 1933-ban. Szilágyi Ferenc fordította s címe La Pentroarto en la Málnává Hungarujo. Azt hiszem, kev-és magyar művészetet ismertető szakmunka jelent meg eszperantó nyelven. így már összeállt a kiadás lehetősége. Ezekkel a kísérő megjegyzésekkel már édesapáim elé mertem állni, hiszen javaslataim lényegesen redukálták a készpénzt igénylő kiadási költségeket, és várható volt a teljes költség megtérülése. Hozzáfogtam a könyv tervezéséhez, bár ebben is autodidaktának számítottam, mint a könyvkiadásban, a kalkulációban, de bíztam a sikerben. Könyvtáramban megvolt Révai Mór Jánosnak kétkötetes, pergamen kötésű könyve kiadóvállalata történetéről, s mivel ezt már gyermekkoromban is szívesen olvastam, biztosnak éreztem magam a könyvkiadás síkos talaján. Azt, hogy szép könyvet akartunk csinálni, édesapám is természetesnek vette. A nyomda szoros üzleti kapcsolatban állt a Kner Izidor alapította gyomai nyomdával, de csaik nemrég tudtam meg Ha imán Györgytől, akinek a mellékelt hirdetés másolatát is köszönhetem, hogy Kner a háború előtt egyed árusítási jogot adott apámnak a Kner- nyomtatványok felsőmagyarorszégi terjesztésére. Köztudott, hogy Kner Izidor a szép könyvek kiadása érdekében nálunk addig el sem képzelt újítást vezetett -be. A tipizálható nyomtatványokat, gyakran még a közigazgatásiákat is,' de főiként a báli meghívókat, az esküvői értesítéseket, ez utóbbiakat több változatban ízléses tipográfiával, jó papíron színes változatokkal több- ezer, tízezer példányban előrenyomtatta és azokat a nyomdák rendelkezésére bocsátotta. Mindenki jól járt. -Kner is, az a nyomda is, amely átvette és a szükséges szövegeket belenyomta, de legfőképp a megrendelő, áki finom papírra nyomott, ízléses nyomtatványt kapott. Nyilván ezeknek a terjesztéséről volt szó. Mondom, természetesnek -tűnt, hogy szép könyvet keld csinálni, de ehhez csak a Magyar Grafikából szerzett csekély ismereteim álltaik rendelkezésre. Kínlódtam az aranymetszés szerint megtervezendő könyvtükörreil, sajnáltam, hogy csak a megszokott szedőgép betűk álltak rendelkezésre, s azt is, hogy a oímírásoknál természetesen nem lelhetett alkalmazni a nyomda erősen szecessziós betűtípusait. Végül megszületett a könyv, és sok mindent el -lehet róla mondani, csak azt nem, hogy a ibilbliiofiliia keretébe sorolható. Említettem, hogy a művészettörténetírásunk egyik alapvető műve lett s azt hiszem, ez a leglényegesebb, de ez nem az én, hanem a szerző érdeme. Szövegoldalial még elég szépen sikerültek, hála a jó papírnak és szedésnek, de képei közül néhány — igaz, hogy rossz fotókról — nehezen bírták vol-na el a kritikát. Egyetlen bi-bliiofi] értéke maradt, hogy 100 példányt Kner Erzsébet kötésével jelentettünk meg. Terjesztését az Egyetemi Nyomda Kossuth Lajos utcai könyvesboltja vállalta, amelynek vezetőjével, a bajai származású Kol-l-ár Kálmánnal jóiban voltam. Ismeretségünk könyv-vásárlással kezdődött s -mind többet tartózkodtam a boltban, ízlelgetve ezt a szakmát is, hiába, vonzott a -könyv, őszintén sajnálom, hogy Kollár Kálmánról az utolsó évek memoár áradatában nem olvastam semmit, pedig színes egyéniség volt, akinek vezetése alatt a bolt nemcsak jól menő -könyvkereskedés volt, de Irodalmi műhely is. Alighanem része volt Máthé Károllyal együtt abban, hogy mint kezdő művészettörténésznek, aki mögött néhány cikk és két füzet állt csak, javaslatát, hogy Nagy Lajos koráról trónralépte hatszázéves évfordulója (1942) -alkalmából egy kötet jelent meg, az -Egyetemi Nyomda elfogadta. Később már válogathattam volna azok közt a könyvkereskedők között, akik e kötet terjesztését vállalják. 1934 őszén az Országos Széchényi Könyvtárba kerültem, mint fizetéstelen gyakornok. A közgyűjteményekről szóló törvénynek volt egy olyan paragrafusa, hogy aki vidéki múzeumba pályázik, köteles egy évet közgyűjteményben — a gyakorlat megszerzése érdekében — fizetés nélkül (ledolgozni. Ekkor már 961
