Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Vékony Gábor: Az avaroktól a honfoglalásig (tanulmány)

iS. A magyarokat pedig sohasem hívták onogundurnak, s Bulgária területén ezidáig nincsenek magyar nyomok. Pedig ha az egyik területre, a Kárpát-medencébe magyarok érkeztek volna az onogundurokkal, ugyanazzal a néppel együtt Bulgáriába is el kellett volna jutniuk.

László professzornak viszont bizonyára igaza lesz abban, hogy a griffes-indás temetők népessége nagy tömegekben továbbél és megéri a magyar honfoglalást. Nem tudjuk azonban bizonyítani, hogy ezek magyarok lettek .volna, vagy lettek volna köztük magyarok. A régészeti leletek nem beszélnek, s eddigi adataink szerint e nép zömében bolgár—török nyelvű volt.

Más kérdés, s ezt sokunknak alaposabban át kellene gondolni, vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy egy lakott terület etnikai képe teljesen átalakuljon? A honfoglalástól a pozsonyi csatáig terjedő idő, 895—907 között erre biztosan nem volt elég. Megint más kérdés, hogy a szigetnyelvek — ilyennek tartható a magyar is — egykor nem szigetnyelvek voltak, hanem történetük folyamán szűkült össze területük. Ezekre László Gyula elméletének létrejötte nélkül nem igen gondolnánk.

A Kárpát-medence egészét érintő kérdések mellett elhanyagolhatónak tűnnek azok, amelyek e területnek csak egy részét érintik. Pedig ez korántsem így van! A Dunántúl legnyugatibb része, Győr-Sopron, és főként a történeti Vas megye területe az, amely a magyar honfoglalást megelőző időkben a legfontosabb — akár vitatott — kérdésekre is választ adhat. Szombathely és a Gyöngyös-mente a mai Magyarországon az a terület, ahol valamikor — éppen a 'IX. században — létezett a klasszikus feudalizmus, amely egyébként a keleti Közép-Európában soha, sehol sem létezett. E vidéken — egy frank grófságban — birtokot, szőlőt, vámot, földeket adományoztak. Szombathelyen a régi romokból, amelyek itt maradtak a rómaiak után, vár épült, s e vár ura felelős volt a Rábáig fekvő területekért. Hogy pontosan miért, arról kevés adatunk maradt. Egy 860-ban kiállított oklevél salzburgi egyházi birtokokat sorol fel. Ezek között Savaria-Szombathelyet, sicca Savariát — ez a mai Gencsapáti területén lehet — egy „ad Witinesberg” fekvő birtokot, amelyről a szombathelyi múzeum feltárásai után biztosan tudjuk, hogy a velemi Szent Vid-hegyen volt, s továbbiakat, mind Vas megye területén. E helyek megkeresése, feltárása, s ezzel a magyar föld történetének Európába való beillesztése nem lehet csupán helyi feladat. Nem lehet lényegtelen számunkra, hogy amellé a sajátos feudalizmus mellé, amelyet a Szent- Istváni állam jelent, adatokat nyerhetünk egy másfajta feudális rendszerre is. Persze mindenki számára kérdésként maradhat: miért éppen itt, miért nem másutt? Jó lenne, hogyha az egész Dunántúlon karolingkori központokat tárhatnánk fel. De ez korábban sem sikerült, s kevéssé valószínű, hogy ezután sikerülhet. A korszak okleveleinek és egyéb írott forrásanyagának áttekintése után jól tudjuk, hogy a mai Magyarország területén az egykori Karoling-birodalmat kutatni másutt nem, csak itt, Vas megyében lehet. A nagy publicitású, sokak számára ismert Zala megyei kutatások csupán egy alárendelt határövezet, egy szláv kenézátus emlékeit adják, legyenek ezek az emlékek bármilyen jelentőségűek.

Vas megyében már ismerjük a szombathelyi, IX. századi várat. Itt van a velemi hegyen az a IX. századi épület, amelyik templom, vagy más is lehetett, s a Szt. Vid- hegy oldalában a IX. századi sírok, amely temetkezések a X. században sem szűnnek meg: történeti hely, amely túléli a magyar honfoglalást. Körmend környékén karolingkori, IX. századi településeket, egyházi központokat várunk, s az oklevelek, történeti (ez esetben írott) források mellett itt sorakoznak régészeti lelőhelyeink — Csánig-Répcelak, Csepreg, Vasasszonyfa s mások — amelyek pontosabb megismerése után határokat vonhatunk meg, vagy akár az egykori történetről alkotott képünket kell, hogy megváltoztassuk. Hihetően nem hiábavaló munkába kezdtünk, amikor Nyugat-Magyarország e kori történetének alaposabb megismerését tűztük ki többen célunkul. Mi akadályozhat bennünket? Mint mindenütt másutt, a nemtörődömség: a „magunk” semmibevétele!

74