Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Héra Zoltán: Ráismerések (napló)

HÉRA ZOLTÁN

Ráismerések

NAPLÓ (2)

Akikkel igazán jól éreztem magam az idők folyamán, azok az antropológus- ösztönű, s eképpen kritikus beállítottságú emberek voltak. Akik nemcsak haszonért — írásért, rajzolásért, zeneköltésért — gyakorolták azt az ösztönüket, hanem attól függetlenül is. Szenvedélyük volt az, mint ahogy a kártyásnak a kártya, nikotinistának a cigaretta, C. B.-rádiósnak az éter. — A kellemetlen pillanatok, amikor avatatlanok szóltak bele a játékba, s próbálták védelmükbe venni — velünk szemben! — az „emberiséget”. Magyarázkodnunk kellett volna, hogy itt, kérem, nem emberszólás folyik. Meggyőzni az érzéketleneket? Inkább elhallgattunk.

*

„Sok szerelmi csalódás érte” — olvasom egy különben nagyon színvonalas kritikában N. N.-ről, egyik élő költőnkről. Hangsúlyozom az élőt, mivelhogy a dolog éppen emiatt kockázatos. Ha halott volna a méltatott, nem számítana a titok kritikai kibeszélése. (Ami irodalomtörténet, az már nyugodtan kibeszélhető.) De mivel N. N. él, nem akármilyen bonyodalmak származhatnak abból, hogy közhírré tétetik: csalódott a szegény, és nem is csak egyszer, hanem sokszor, vagyis bugyuta módra. Mit fog ehhez szólni N. N. édesanyja, mit szólnak hozzá húgai, öccsei, gyermekkori pajtásai? És mit szól hozzá új kedvese, aki eddig talán nem érzett N. N.-ben semmi gyanúsat, fel se tételezte, hogy N. N. holmi rögeszmék — szerelmiek! — áldozata lehet? — Hát ilyen mimózalélek? — Mi lesz, ha így gondolkodik a költő új kedvese, és rágni kezdi előbb a körmeit, s aztán N. N. fülét, úgy képzelve — és nem jogosan-e? —, hogy N. N.- nek, ha már egyszer olyan csalódósfajta, kötelessége kielégíteni az ő legszeszélyesebb óhajait? Vajon mennyi újabb szenvedésébe — csalódásába — kerül az a nyilvános megállapítás N. N.-nek? Vajon kibírja-e mindezt N. N.?

ö maga kereste a bajt, amikor szerelmes verseket írt; miért nem tudta megállni, hogy hallgasson a nőkről, s általában a szívfájdalmiról? Ha valaki hibás, az csak is ő lehet — nyilvánították ki a véleményüket itt, ahol dolgozom, a hölgyek. Nem kis erőfeszítésembe került, amíg elmagyaráztam nekik: a vers, az egészen más; amikor szerelmes verset — jót, igazit — olvasunk, akkor elsősorban is magunkra vonatkoztatunk. Nem bántjuk hát a bánkódó költőt, ellenkezőleg, minél szebben bánkódik — minél szebben dacol —, annál jobban megkedveljük. Nehezen engedték ezt elmagyarázni az ügy kapcsán vitába lendülő hölgyek. Ám végül is meghallgattak és elismerték, hogy Ady Elbocsátó szép üzenetét eszükbe sem jutott a költő gyengesége jelének felfogni, mint ahogyan — ismerték ezt is jól — a Harminc év múlva című verset sem úgy tartják számon, mint Vajda János emberi-férfiúi gyengeségének a jelét.

943