Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Elek István: Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák; Diagnózisok
hez nyúlnak hozzá, amelyek eddig alig kaptak figyelmet; mindennapjaink lépten- nyomon tapasztalt, emberi viszonyaink és megnyilvánulásaink teljességét átszövő, s életünket megkeserítő gondjait-bajait (a korrupciót, a viselkedéskultúra torzulásait, tartalmas közösségek hiányát, az értéktudat zavarait, az információihiányt, a társadalmi méretékiben érzékelhető kóros bűntudatot, az infantilis viselkedés jelenségét stb.) végre a súlyuknak megfelelő gonddal, alapossággal és érzékenységgel vizsgálják e tanulmányok. (3) Az olvasók egy szűkébb csoportjának tetszését az előbbiekben kiemeltek mellett különösen azért nyerik el a kötet írásai, mert ezen olvasók úgy vélekednek, hogy ritkán tapasztalható nyíltsággal beszél és helyenként merész következtetésekre jut Hankiss Elemér nem is akármilyen jelentőségű kérdésekben anélkül, hogy ezzel veszélyeztetné saját kritikai pozíciója legitimitását, egyszóval, mivel jó példának látszik a kritikai radikalizmussal szemben: lehetséges (ma is) komoly eredményeket hozó kritikai gondolkodás anélkül, hogy az felismert és kimondott igazságaival — a nyilvánosság érvényes szabályai értelmében — lehetetlenítené magát. (4) Végül a negyedik csoport képviselői, akik közé magamat is sorolhatnám, noha nem kívánják megtagadni az elismerést e tanulmányoktól az elmondottak tartalmában s az előadás modorábn vitathatatlan értékeikért, jellegzetes képletnek látják e vállalkozást és fogadtatását, s úgy vélik, népszerűségükben az erények mellett szerepeit játszanak a tanulmányok fogyatékosságai is, a kritika élét tompító tudatos önkorlátozás és ösztönös óvatosság, a szigorú logikai következetesség megbicsaklásai, s a politikai felelősség és a belőle levonható konzekvenciák végiggondolásában érezhető tartózkodás, bizonytalanság. Könyve elöljáró beszédében elmondja Hankiss Elemér, világos előtte, hogy „gazdásági és politikai intézményrendszerünk gyökeres megújulása, megújítása ma a legfontosabb, a halaszthatatlan feladat”, ő azonban e kötetben nem ezekkel a nagy horderejű, strukturális kérdésekkel kíván foglalkozni, hanem „a társadalmi viszonylatok és a társadalmi tudat zavarainak, torzulásainak” vizsgálatával, ami szintén fontos dolog, hiszen az előbbre jutásnak ugyanúgy előfeltétele tudatunknak és együttélésünk formáinak megújulása, mint az intézményrendszeré. Tárgyának ilyetén meghatározását a kötet tartalmának ismeretében már az esetleges ellenvetések finom elhárításaként is vagyok kénytelen olvasni. A tanulmányokban középpontba kerülő kérdések természete viszont megköveteli, hogy ne vegyem tudomásul szó nélkül ezt az önkorlátozást, és azt is számon kérjem a szerzőn, amit eleve elhárított magától. Mert bármelyik írást nézem, az elemzett problémák általa megnevezett legátfogóbb okai maguk is magyarázatra szorulnak, s a válasz megkísérlése óhatatlanul átvezet(ne) a politikai szféra úgynevezet strukturális kérdésedhez, mely lépésekre azonban a szerző már nem vállalkozik. Van aztán az önkorlátozásnak egy másik típusa, amikor egy-egy szigorúbban minősítő ítélete után megpróbálja a szerző bebiztosítani magát az egyenes beszéd okán az olvasók egy részében esetleg feltámadó ellenérzésekkel sziemiben. Látszólag azt sugallva, hogy nem egészen azt akarja ő mondani, amit az imént (egyébként nagyon helyesen) megállapított. Csupán látszólag. Mert hiszen az általánosítás másmás szintjéről van szó: a tételt, hogy évtizedek óta kóros információhiányban szenved a társadalom, nem cáfolja, hogy vannak a hiteles tömegtájékoztatásnak is példái. Csak éppen szolidabbá válik a szöveg hangoltsága. Vagyis: némi önellentmondás árán jóllakik a kecske is, megmarad a káposzta is. Ezek azok a pontok egyébként, ahol a legkevésbé vagyok meggyőződve róla, hogy csupán a kor korlátáival s nem a szerzőéivel van dolgom, ami a tanulmányókkal kapcsolatos ellenvetéseim többségére kétségkívül jellemző. A kötet tanulmányainak nem csupán az erényei, de gyengeségei is összefüggenek részben a bennük megnyilatkozó szemlélettel. Hankiss Elemér írásai a tudományos gondolkodásnak abba az áramlatába sorolhatók, amely az egzaktságra törekvés jegyében a lehetőségek határáig igyekszik megtisztítani a társadalomtudományi elemzést az ideológiai tehertételektől. Végletesen átideologizált-átpolitizált 923
