Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Varsányi Péter István: Ez történt Olmütz után (tanulmány)
szerzésével foglalkozott Világosnál esett fogságiba, Aradon 12 évd várfogsággal büntették. Olimützöt 1852-ben hagyhatta el. Aranyos-Teletei Szeiff Lajos (1804—?) huszárszázados a 16. számú huszárezreddel szolgálta szabadságharcunkat, s ugyancsak Világosnál tette le a fegyvert 1849. augusztus 13-án. 1849. december 5-én őt is 12 évi várfogságra ítélték. Békeffy József (1802—1870), a Jel'laöic elleni harcok egyik hőse, a 9. huszárezred honvéd ezredese, aki 1851-ben tért haza Olmützből „ ... gordonikáz, húzza a kegyfizetésrt — és mint Lánchídii ellenőr, olvassa össze mindennap a becserélt tantuszoikat — másképpen most jó egészségben van — de a múlt évben sokat betegeskedett, és valóban szenvedett”. Doszlern Emil, volt magyar testőr, 1848— 1849-ben táborkari százados, akinél a kötél általi halálbüntetést váltották át 12 évi várfogságra, így „járul” elénk Szathmáry levelében: „Tigrist (DosiZler) e napúkba láttam ezen fiatál ember pénztárnok a Vasútnál — de ambuláns — ki minden 14 nap az egész vonalon kószálna — tsak kószálna, mert a mellyével igen ebrudon van és alig hiszem, hogy még ember is váljon belőle”. Még viszonylag jobb sors jutott Markovits Vince huszárkapitány (9. ezred) osztályrészéül, aki „ ... most felső austrdai lakos, az itteni felesége utánni földjeit haszon berbe adta”. A megélhetési gondok magánéleti konfliktusokkal ötvöződve jelentek meg két ezredesnél, Czapf Károlynál (1818—1891) és Horváth Jánosnál (1814—1875). A tíz évi várfogságból 1856-íban szabaduló Czapf „... feleségét elhagyta — itt Budán — és le köszönve a gőzhajózási ellenőri áülásárul Serbiába költözött — ott mi — azt nem tudom”. Szerbiai ,.kirándulásáról” nincs tudomásunk, az Vifezont tény, hogy az egykori huszárezredes 1869-ben Magyarországom volt, hisz mint őrnagyot, őt is reaktiválták a honvédségnél. 1882-ben vonult nyugállományba. „Horváth Jancsi a Phönix biztosítási] társaságnál mint ellenőr fungál — a feleségétől el vált — az asszony mindenét elköltötte, és most mint kódus vissza akar térni Jancsihoz — ennek se baja, csak mint mindig a pénze most is kevés”. Ilyen sors várt arra a honvéd törzstisztre, aki szabadságharcunk atett a kapitányi rangról az ezredesire emelkedett, aki a csatákban súlyos sebesülést szenvedett, s akit a császári hadbíróság olyannyira bűnösnek talált, hogy Aradon először halálra ítélte. A később reá rótt 18 évből hat kemény esztendőt le is töltött Olmützben. A kiegyezés után már javult a helyzete: 1869-ben honvéd ezredesiként rea/ktiválták, három év múlva ő lett a mezőhegyesi méntelep parancsnoka. Aki már tűrhetetlennek érezte megpróbáltatásait, megaláztatását és kiszolgáltatottságát, könnyen megtalálta az utat az ellenállási mozgalmakhoz. Éppen a volt homvédtásztek sanyarú sorsával magyarázhatjuk azt a jelenséget meg, hogy az 1850— 60-as évék titkos szervezkedői közt oly szép számmal tűnnék fel neveik. Így sodródhatott az 1864 elején leleplezett Almásy Pál-fóle összeesküvésbe Nagy Jenő (1811—1874) egykori honvéd ezredes is, alkiről mindössze ennyi áll Szathmáry levelében: „Nagy Jenő nagy bajjal szabadult meg az Almásy féle pörből — itt tengődik, vagyon és rmuníka nélkül —”. Néhány hónapot 1864—65-ben így is börtönben húzott le, s csak a kiegyezés után kaphatott pénztáros állást a budai lóvasútivá!. Az idézett Szathmáry-imondatnafc befejező passzusa egy másik honvéd törzstiszt sorsára utal lakóniikus rövidséggel: ......úgy szintén Oilkó János is — de hányán vannak ilyen sz egények — ámbár többen vannak közöttük a kik a szánakozást sorsukon nem egészen érdemlik meg”. Zikó János (1806—1867) volt császári dzsidás főhadnagy, magyar honvéd alezredes 1852-es szabadulása után a pesti és szentendrei szerb közösség kegyelemkenyerén tengődött. Ezt is csupán szerfo-dalmata származásának köszönhette. Valamivel könnyebb volt az Olmützben raboskodó, de nem katonai személyek elhelyezkedése, bedllleszkedése. „Barsd Kalvinus lett, meg nősült, és most az itteni ref. egyetemnél tanár”. A fentebb már említett bicskei katolikus plébános 1856 után nevelősködött, újságcikkek írásából élt. 1862-ben tért át a helvét hitvallásra, s lett a pesti református gimnázium (s nem egyetem) tanára. Neki sóikat köszönhetünk: „Utazás az ismeretlen állomás felé” című önéletírása az olmützá raboSkod'ás forrásértékű dokumentuma. Pados János (1820—?) volt szenbszéki jegyző, a szabad920
