Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - Varsányi Péter István: Ez történt Olmütz után (tanulmány)

VARSÁNYI PÉTER ISTVÁN

Ez történt Olmütz után

Olmütz — Olomouc. A lexikonok szűkszavú adatai szerint csehszlovákiai város, amelynek .neve a régi nyelvd-nyelveimlékbeli O-lomúc, illetőleg a cseh—német Olmütz átvételéből származik. A magyar történelem ismeretében azonban e város neve sajátos képzettársításra ad alkalmat, hisz ott bocsátották ki a hírhedt olmützi alkotmányt, s ez a város fogadta .be — Munkács, Arad, Ldpótvár, Eszék, Pétervárad, Zára és Gradisika Somában — az 1848-as honvédsereg tisztjeinek javarészét. Az egyik rab, Barsi-Neurrmnn József (1810—1893) szerint az 1850-els évek elején Olmützben, a birodalom elsőrangú váreiődijében volt Magyarország kicsiben: az odaérkező 138 ■magyar közül 57 volt polgári elítélt, s 81 katona (a várfogságra büntetett honvéd törzstisztek egyiharmiada). E tisztek közt minden fegyvernem, és a hadnagytól a tábornokig minden rang „képviselve” volt.

A kezdeti szigor, rideg bánásmód az idő múlásával némileg enyhült. A foglyoknak megengedték az olvasást, írást, rajzolást, faragást, sütést-ifőzést; az emberségesebb foglárok engedélyével az egymás látogatását is. E vizitek során többen készítettek rajzokat, .festményeket (példáiul Römer Fáóris, Gaál Tádé, Fényes Dénes, Tóth Ágoston), de külön is említést érdieméi a Vas megyei Berzsenyi Lénárd (1805—1886), aki 132 portrét alkotott fogolytórsaáról. A részben vízfestékkel színezett szénrajzok egynémelyiike jelen írásunkat is illusztrálja.

Előzetesen megemlítjük, hogy a hadbíróságok által kimért hosszú éveket a honvédtiszteknek nem kellett maradéktalanul letölteniük, mivel 1856-i.g jórészük amnesztiában részesült. De az önvédelmi harc csataterein, az o'lmützi kazamatákban kötött ismeretség-barátság túlélte Haynau ítéleteit. Ennek tanúbizonysága a most közreadandó, a széles olvasóközönség előtt mindmáig ismeretlen levél is.

*

Berzsenyi Lénárd honvéd ezredes, a 7. hadtest lovashadosztályának egykori parancsnoka úgy került Olmützbe, — száját szavait idézve — Aradon „... ítéltetett agyonlövésre, kegyelemből 18 évi várfogságra Vasban”. Az általa készített képekről szabadulása után többet is lemásolt az elhunytak hozzátartozóinak küldött példányok pótlására; valamint azzal a szándékkal, hogy egy-egy sorozatot múzeumoknak is eljuttasson. A .Kemenesmagasiiban rászakadó magányt azzal próbálta meg enyhíteni, hogy egykori baj- majd fogolytársai sorsa után érdeklődött, velük levelezett. 1865-ben így 'kereshette fel soraival Szathmáry Mihály 1806—1880) volt honvéd huszárezredest, a Nemzeti Lovarda akkori igazgatóját. Berzsenyi levele nem maradt ránk, holléte legalábbis ismeretlen; de a család egyik leszármazottjánál, Berzsenyi J. Miklósnál Celldömölkön kezünkbe került Szathmáry 1865. március 16- án, Pesten kelt válasza. Az egymás sorsával való törődés, az egymás lépéseinek szemmel tartásának nem.es igénye sugárzik a levél bevezető soraiból: „ ... az a legnagyobb örömem ha kedves jó barátimtól tudósítást veszek — de mint soraidból látom, te szinte ezen állapotban vagy — .miár ez pedig Oly valami, a mit igen könnyen teljesíthetünk, minekután az egész csak abból áll, hogy Ödönül üdőre írjunk egymásnak, mind addig, még majd egyikőnk levele felelet nélkül marad..

E bevezető után — Szathrnáry levelének jóvoltából — tizenhárom egykori ol- mützi fogoly sorsa elevenedik meg előttünk: az 1848—1849-es forradalom és szabad917