Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Gyurácz Ferenc: Veres Péter nemzetszemléletének elemei az ötvenes években írt munkáiban (tanulmány)
jelleg gondolatának történeti,ilozófiai-társadalomontológiai alapzatára, illetőleg arra a felfogásra is fény vetül, ahogy Veres Péter műved a jelenre aktualizált közösségfogalom történietifilozófiaá-társadalomontOilógáai alapzatát megjelölik. Ennek ismerete pedig az értékelő hangsúlyokat módosíthatja, sőt, teljesen megváltoztathatja. A Próbatétel című elbeszélésgyűjteimény a földosztással, az ezt követő újgazda- küszködéseivel és az első téeszek indulása körüli eseményekkel jelezhető témakörből merít. Az „Ajánlás” szerint a dolgozó magyar nép életében a mostani a legnagyobb változás, a legnagyobb próbatétel, az írónak pedig e próbatétel megírása jelentheti a méltó próbát. (Hogy Veres Péter az irodalmat történetírásnak is tekinti, sőt, az irodalmat tökinti a valódi, a hiteles .történetírásnak, annak elívd hátterére még visszatérünk.) Az elbeszéléseikben felrajzolt — inkább felrajzolt, mint „megelevenített” — két ellentétes jellem (Suli Kis Varga és Dankó János) olyan tulajdonságokat képvisel (a sunyi, szélkakas meghunyászkodást és a „balgatag” tisztességet, becsületet), amelyeket a Veres Péter-i nemzeti jellem,tan is meg-megemlít, ám ezekben a történetekben nem esdik szó a nemzeti vonatkozásról. Általános antropológiai tulajdonságok jelennek meg az embert s nemzetet próbáló események sodrában. A hőlsök — s az olvasó — feje fölött pedig mindvégig a „közösség” transzcendenciája lebeg, az egyén alárendelődik a közösségnek. Itt vtiláglik ki, hogy Veres Péter sohasem tisztázta kellő, fogalmi élességgel, hogy egyén és közösség: nem kibékíthetetlen ellentét, hanem egymást segítő párhuzamosság a demokratikus társadalomban, s ez a tisztázatlanság a politikai változások hatására fölerősödik a Próbatételben s az ezt követő könyvekben. Hozzájárult éhhez az a körülmény* hogy Veres Péter a parasztélet hagyományos rendjéhez, a paraszti „mindennapi tudathoz” nem öntudatlanul, nem reflektálatlanul, de elszakíthatatlan „köldökzsinóron” kötődik. (Ez persze aligha lehetett volna másként. Am e szükségszerűség jelen elemzésünkben nem játszhat szerepet.) A hagyományos paraszttársadálombam a közösség — az „íratlan törvény”: a közvélemény révén — fölötte állt, s így védte is, kordában tartotta is az egyéniséggé még nem vált egyedet. Amikor a címadó elbeszélés arató csapatának vezetői illetékesnek érzik magukat a szerelmi félresiklás elbírálásába,n, mert — úgymond — Itt „szövetkezeti tagok között vagyunk”,28 vagy amidőn igen gyakran a büszkeségre, az önérzetre, stb. hivatkoznak az író s a szereplőik, mint olyan elvekre, amelyek indoklás nélkül is köteleznék — akkor az említett gondolati tisztázatlanság miatt a hagyományos, a „tenmlészetadta” közösségek mintájának a szoeializmusra való alkalmazását figyelhetjük meg. 1949-ben még inkább csak elméletileg lett volna belátható, azóta azonban számos ország gyakorlata megmutatta, hogy az ősi parasztkolléktivizmuK és a szabad társuláson alapuló kollektivizmus közt nem lehet .közvetlen átmenet. A Pályamunkások a közösségben végzett munka, s a munkáiban összeforrt közösség példájának felmutatása. De ahogy a „néptenyészet”, a hagyományos közösség nem alkalmas r-egényihős, úgy világnézeti szempontból sem lehet példa. Esztétikailag népköltészeti jellegű alkotás valósul meg így, vagy legfeljebb elbeszélés-füzér, ideológiai-politikai értelemben pedig idealizálódik az a fajta összetartozás, amit a tenyészet szintjére szonítottság, a kényszer hozott létre, a puszta lét- fenntartás, megmaradás szükséglete, s nem az egyén szabad választása. Nem vitás, hogy Veres Péter a közös munka szépségét akarta megmutatni, az összetartozás- érzésnek, a „falka melegé”-nek, az osztályszolidaríitásnak mélyen emberi pozitívumait. Természetes, hogy ezt az általa legjobban ismert „életanyagban” találta meg, onnan mutatja fel. Érzéki hitellel, gazdag nyelven tesrí ezt. Az is kétségtelen, hogy a hagyományos közösségek értékeinek (pl. becsület, munkafegyelem, stb.) átmentése egy más szerveződésű, értékzavarral küszködő világba szintén kívánatos, ha teljes mértékben nem is lehetséges. Mégis zavart okozó vonás, hogy egy kényszerközösség pozitívumai emeltetnek föl példaként akkor, amikor a társadalmi fejlődésben rejlő kívánalom éppen az, hogy kényszer nélkül lehessen valódi közösséget és közösségi társadalmat létrehozni. Legyen a nemzet közösség! Legyen hazája a 912
