Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - Gyurácz Ferenc: Veres Péter nemzetszemléletének elemei az ötvenes években írt munkáiban (tanulmány)

elején — a sematizmus ellen érvelt, vagy — mint az 53 utáni években egyre inkább — immár sokkal nyíltabban bírálta az irodalompolitikát.

Hiba volna azonban azt gondolni, hogy azért kívánta eloldani az irodalmat az uralkodó politika követelményeitől, hogy egy másfajta politikai és esztétikai követelményrendszerhez láncolhassa. Nem, bár saját, sok szempontból végletes és ideologikus irodlalomszemléletét mindig élesen elhatárolta a társadalmi és nemzeti kérdésekre kevésbé fogékony, „öncélú” stb. irányzatoktól, mély demokratizmussal, toleranciával kezelte az utóbbiakat is, nem tagadta nemcsak a szerinte helytelen szemléletű irodalom létjogát, hanem még az oly szenvedélyesen bírált kabarékul túráét sem, ha erre társadalmi igényt látott. Irodalomszemlóletének id-eologilkussága pedig gyökeresen különbözött a zsdanovtitól, mert Veres Péter a való élét, a valóságosan létező nép ideológiáját kívánta látni az irodalomban is, s nem egy uralmon levő csoportét. Így azután az élethelyzeteik, a jellemek reális -bemutatása az ő szemében „pártos” művészetnek számít akkor is, ha politikáról nem is esik szó a műben. „Vagyis: az egységes nemzeti köz-tudat és közszellem kialakításához nemcsak olyan könyvekre van szükség, amelyekben Bánk, Petur és Tiborc szól, hanem olyanokra is, amelyekben Melinda szól.”22 — mondta 1951-ben. A 51-es írókongresszuson elmondott felszólalásában színvonalas történelmi irodalmat kíván, mert egészségtelen helyzetnek tartja, hogy — Móricz Erdélyén 'kívül — nincs igazi történelmi epikánk, pedig csak ez volna képes beépíteni a köztudatba történelmünk nagy alakjait, s ennek híján — mint példaként mondja — jobban ismerjük a gasicognei legényt, mint Kinizsit. A színvonalas történelmi irodalomtól ugyanúgy elhatárolja a merő mozgalmi célzatosságot, mint a lektűr-szándékot: „A történelemről nem elég csak buzdító és még kevésbé elég Izgalmas, vagy akár élvezetes olvasmányt írni. At kell élni népünk történelmét.”23 Az 54-es írószövetségi közgyűlésen is tagadja az irodalom közvetlen napápolitikai szolgálatának helyességét, de nem az elkötelezettséget: határozottan és igazán közösségi emberré kell válni — mondja. Ugyanitt kijelenti: „Az irodalom az egész nemzet szellemi útmutatója, az emberi lélek és a nemzeti -közszellem formálója kellene, hogy legyen.” Ennék a feladatának azonban csak az autonóm irodalom felelhet meg, s ha az írók sokallják a „direktívákat”, igazuk van.24

54-es „Irodalmi helyzetkép”-e az elmélyült válság nyíl-t megfogalmazása. „Körülöttünk a közömbösség, sötétség, szellemi vakság, értetlenség és félreértés légköre ül és -terjeng, jó, ha nem terjeszkedik.” A légüres térbe került irodaimat a reformkor irodalmával veti össze, midőn az írók a nemzeti élet közepében voltaik, „úgy írtak és úgy beszéltek a magyar nemzet nevében, mintha erre szellemi és lelki értelemben alkotmányos megbízást kaptak volna.” — írja. „Es kaptak is.” — teszi hozzá, kaptak, mert volt valódi nemzeti közvélemény. A helyzet 1848 után egyre romlott, s a .közelmúlt irodalompolitikája sem javított rajta. A beavatottság hiánya, a félig-tájékozottság éppen a hiteles mai témájú művek -írását teszi lehetetlenné, amelyeket pedig a párt annyira sürget; „a magyar írók elszoktak alttól, hogy a közéleti dolgokba teljes érvénnyel beleszóljanak: -nincsenek beavatva és nem érzik kompetensnek a saját véleményüket.” S ha mégis mai témát -írnak meg, az ilyen műveiket tudják a legnehezebben megjelentetni. A demokratikus nyilvánosság hiányának látleletét szinte tudósi pontossággal vázolja föl Veres Péter: „Mert ha az írók tájékozatlan dk az állami élet dolgaiban is, nem ismerik az állllamrezont se, de az olvasók véleményét se ... akkor szívük szerint csak ellenzékdeskedni tudnának. Ha -pedig ez nem lehetséges, akkor vagy hallgatnak, vagy opportunus módon írnak. Így születik a sematikus irodalom.” Panaszolja, hogy a magyar irodalom háttérbe szorul a könyvtárakban, a nívós új könyvök kis példá-nyszámfoan jelennek meg, s a pult alól fogynak. „Mert azt hiába mondjuk, hogy nincs papír..., hiszen ők látják, hogy ... nagyon sok papír van, de jól kell gazdálkodni vele.” Szükségesnek érzi a művelődéspolitika átfogó reformját, többek közt egész iskolai irodalomtanításunk megvá-ltoz’tatását. 25

Az 1956 elejétől fölerősödött szellemi erj-edésben Veres Péter cikkeinek politikai tartalma, világnézeti lényege nem változott, jelentős hangsúlyeltolódás tapasz910