Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - Mészöly Miklós: Az esküvő (regényrészlet)

Szó sem volt bosszúról, csupán elrendeződtek a dolgok: ahol a szög kinyomta a zsákot, ott a zsák engedett, anélkül, hogy kiszakadt volna. A faluban! — mormogta az öreg rövid ábrándozás után; ott igen. Ugyanakkor ugrásra kész pillantással figyelte a visszapillantó tükörből a mögötte manőverező teherszállítót. A zsdvány éppen be akarta lopni magát egy keskeny folyosóba. Hajlongó vasrúd fcötageket szállított, s az egyik köteg vége annyira előre lógott, hogy a piros rongyosamé éppen a Tatra fölött hintázott.

— Nincs még aradi majális, hé! — kiáltott ki Szacsvai szelíden, mire a gyerek tisztességtudóan fölnewetett, és örült, hogy tanújelét adhatta a hűségének.

Az alsó rakpartot akarták elérni. Ha megkerülik a római romvároskát, könnyebben tudnak viss zakán ya r odni a főútra, ahonnét megpillanthatják a szentendrei szerb templomok bátónyMhős tornyait. S akkor egy darabig el is engedheti a kormányt, az út nyílegyenes.

Még alig pirkaldt, mikor Szacsvai elindult a fővárosba, hogy egy Vadász utcai ház szenespinidéjében átvegye a viharról szóló beszámolót és legkésőbb délig visszaérkezzen Kis Betlehembe. (Magunk közt neveztük így a Fenyves- hát szélén épített kúriánkat.) Az ilyen korai indulások egyébként a megtévesztés stratégiájához szükségszerűen tartoztak hozzá. Az éjszaka és hajnal határzónáját az tüntette ki szemünkben, hogy nyugodtan lehetett ide is, oda is számítani. Az ég szordinósan sötét volt ilyenkor, de azért már átsejlettek rajta a kénsláírga, lila és vörös foszlányok, mint Bl Greoo semilyen alapszakba nem illő képein. Ami ott történik, az másutt történik. S ez fontos''apróság. Jóllehet ettől még igaz marad, hogy a mimikri akkor fortélyos, ha a természet váratlan rögtönzéseihez is alkalmazkodni tud. Maga Szacsvai nem nagyon dicsekedhetett effajta érzékenységgel. Ha nem figyelmeztettük időben, irányító közreműködésünk nélkül bosszantóan és mulatságosan tudott béletaposmi a finom elrendezésdklbe, noha a legnagyobb jóhiszeműséggel. Személyében a zabo- lázhatatlamság olyan őstelevényét tanulmányozhattuk, aminek a jelentőségéről titkos megbeszéléseinken is 'gyakran 'esett Szó. SzláVy, például — a hajdan várfogságot szenvedett jakobinus ükapa oldalági leszármazottja —, aki az egyik északnkelati megye híirszarzőjeként időről időre szintén felbukkant Kis Betlehemben: egyértelműen abban látta a szabadság kérdésének gyúpontját, hogy a zabolázhatatlanságot ne sértsük, csupán megfontoltan önmagára figyelmeztessük. Jóllehet néki magának is megvoltak a rögeszmés kis technikái, melyekkel éppen a korszerűtlenségben rejlő naivságot igyekezett kiaknázni. Ő erre esküdött. Valahányszor Kis Betlehemibe jött, sohasem egyetlen járművel érkezett, e helyett ö&sze-vissza váltogatta a vonatat, autóbuszt, motorkerékpárt, egyszerű kerékpárt; sőt, legutóbb gyalog ereszkedett le télvíz idején a Csóványos kilométer magas gerincéről és így közelítette meg Vácot. Az alvó Városkában — ahol a nagymúltú fegyház és püspöki palota egyformán Habs- burg-sárga épülete históriás némasággal néz le a habokra — szekeret, lovat bérelt az egyik külső negyedben, megvárta az első hajnali róvhajót és azzal jött át a szigetre.

A körülmények jobb megértéséhez tudni kell, hogy Kis Betlehem vendégváró ideje az idők során általában tíz órára tolódott ki. A korai vendégek addig a Diana filagóriát keresték fel a fenyves keleti lejtőjén, ahol éppen szembe kapták az ortus soíist. Ott mindent megtaláltak, ami a rusztikus kényelmet szolgálja, esővizet, dézsát a mosákodásihoz, nádszőnyeges priocset, kendős

8.35