Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Hajdu D. Dénes: Megjegyzések egy téves adatközléshez
mert azt több forrásból tudjuk, hogy bizonyos időpontokban mennyi magyar anyanyelvű élt Ó-Románia területén. Csaik azt nem: ezekből a számokiból az idő múlásával hányán maradtak meg magyareágukíban. Általában ugyanis — a viszonylag zárt településiben élő moldvai csángómagyarok kivételével — Ó-Romániában, anyanyelvi iskolai oktatás hiányában, a kitelepültek unokái többnyire már nem beszélték nagyapáik nyelvét. Az új statisztikák így minidig csak az újabb bevándorlókat foglalták magukban. A témát területileg két részre kell osztanunk — amint a szerző is teszi —: az őslakos moldvai csángómagyarság és az Ó-Románia területére került további magyarság számának a meghatározására. Ez utóbbi zömét a bukaresti (magyarság képezi, s félő, hogy Albert Gábor velük nem számolt. A moldvai magyarság — ezt többek között Rádu Rosetti román történész publi- kácájóiiból is tudjuk — őstelepes ezen a tájon. A csángómagyarok jelenlétére 1225-től tanúskodnak oklevelek. Bár ennek a ténynek különösebb jelentőséget nem tulajdonítunk. Azt azonban nemcsak a neves történész, de mások, így Bandinus pápai vizi- tátor, G. Weigand, Yrjő Wiohmann, Costadhescu Mihail, Veress Endre és Győrffy István ismert tudósok is megállapítják: Moldva helyneveinek többsége (folyó, hegy, település) magyar eredetű, s ezeket a csángó településeket még a románság megjelenése előtt alapították, akikor, mikor ez a terület még Kunország volt. A XVI. századtól ikezdve .több statisztikai adattal rendelkezünk. Figyelemre méltó közülük a Sánta Péter moldvai vajida által 1591-ben készített kimutatás. Ekkor Moldva lakossága 47 167 fő. Ebből B. Bruttó katolikus misszionárius, a lengyelországi pápai nunciusihoz címzett levelében, 15 000 főre becsüli a katolikus magyarság számát. Tehát mintegy harmatját alkotják akkor Moldva lakosságának. A további statisztikákban sem fogyatkozik meg a csángók száma, de a betelepülések folytán, a sok nemzetiségűvé váló Moldvában, részarányuk később erősen lecsökken. Jelentőségüket azonban még így is sokáig megtartják az általuk alapított Szűcsi, Húsz, Kotnári, Horlo, Bákó stb. városokban. Ezekben a településekben a középkor folyamán még gyakori a magyar vráoshíró: oklevelekből tudjuk például, hogy il588-ban Román- vásárban (Román) .Domokos Demeter nevű csángót választották meg városibírónak. A nagy moldvai fejedelem, Dimitrie Cantemir (1673—1723) írja forrásértékű munkájában, a 'Moldva leírásában (Kriterien 1973): „Alig hihető, hogy egy nagyságra nézve Moldvával egyenlő tartományban annyiféle és egymástól különböző nép élne mint Moldvában.” Külön részletezi az egyes nemzetiségek társadalmi helyzetét, foglalkozását és a legnépesebb társadalmi osztályra, a parasztságra, ezt állapítja meg: „Tiszta moldvai paraszt nem létezik, akiket találunk vagy orosz, vagy erdélyi, vagy amint nálunk mondani szokták, magyar származásúak.” Ez utóbbiak lennének tehát a csángóik, s a földművelő Moldvában számuk nem lehet csekély. Vallásuk is megkülönbözteti őket a .moMovánokitól és az ott élő többi nemzetiségtől: ,,A magyarok, akik a római vallást követik, ebhez és az ősi nyelvükhöz rágászkodóbbnak bizonyultak, de mindnyájan ismerik a moldvai nyelvet is.” (Ez utóbbi megállapítás a zárt faluközösségben élő asszonyokra nem vonatkozhatott', mert többségük még a XX. század (közepén sem ismert más nyelvet, mint a csáng ómagyar nyelvjárást.) Végezetül társadalmi helyzetüket így határozza meg a tudós fejedelem; „Az oroszok és a magyarok Moldvában örökös szolgaságra vannak kárhozatlva... Hasonlóképpen a zsidók is alattvalóknak számítanak: nekik évenként külön adót kell fizetndök, mely a megszokottnál nagyobb.” Végigvezethetnénk századokon át a változó demográfiai adatsorokat, de elég a két utolsónál megállni. Győrffy István, Moldva kiváló ismerője, 1916-ban részletes statisztikát közölt Moldva, még akkor is sok nemzetiségű népéről (Földrajzi Közlemények, 1916. XLIV. kötet). Kimutatásában 92 889 fő a csángók lélékszáma. Külön térképen is rögzíti települési helyeiket. Domokos Pál Péter közel egy évtized múlva, 1928-ban járta be először a csángók lakta tájakat. Részletes statisztikájában 90 660 főben állapítja meg a csángók létszámát. Nála már további finomítást ás találunk, a közölt számiból meghatározza: még magyar anyanyelvű 65 000 fő. Kimutatásának 829
