Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - "Költészet és valóság" - Kolozsvári Grandpierre Emillel Tegnap című regényéről beszélget Kabdebó Lóránt
gyár regényesztétíka .mesét követel, íróink egy része a passzív hősök jellemében rejtőző novellányi cselekményt duzzasztotta regénnyé, holott nyilvánvaló, hogy egy passzív alkatot sokkal inkább a szándékai, a vágyai, az aggályai, a visszahúzódásai jellemeznek, mint a tettei. A cselekvés idegen elem a hősöknek, éppoly hontalanul mozognak .benne, mint úszni nem 'tudó a vízben. Cselekedeteik oly kevéssé jellemzik lelkűket, hogy a mese valósággal tehertétel a regényben. Kisebb-nagyobb tehetségeink sorra elvéreztek a megoldás keresése közben. Regényirodalmunk története voltaképpen elkeseredett küzdelem az epikával, következetesen kátyúba feneiklő 'kísérlet, regényt teremteni egy természeténél fogva antdepikus nyersanyagból, amelynek mozdulatlansága tanácstalanná teszi, megbénítja az írót, aki szorultságálban hol ilyen, hol .amolyan fogásokhoz folyamodik, hogy megvalósíthassa a csaknem lehetetlent. A kudarc szükségszerű volt, mert íróink csak abban a mértékben vették .birtokba nyersanyagukat, amennyire epikai tervük, regényformájuk megkívánta. Ez a forma viszont összebékíthetetlenül idegen volt a nyersanyagtól. A nyugati irodalmaktól ellesett, más életformára, más vérmérsékletre szabott előadási és ábrázolási .mód eltorzította, felismerhetetlanné tette a nyersanyagot. A gyakran pontosan fotografált részletekből hazug egész alakult ki. A részletek realizmusától az egész realizmusáig íróink közül kevesen jutottak el. Realista novellánk sok van, realista regényünk kevés. S ez szükségszerű. Regényhőseink jelleme egy novellányi cselekménynél többet ritkán rejteget. Regényhőseink nehezen szánják rá magukat a cselekvésre, reakcióik lassúak, érzéseiket .irtóznak tudatosítani, nem szeretik a tiszta helyzeteket, a .világért sem állítanák élükre a problémákat. Mindez nemcsak a regényhősökre, hanem sokszor alkotóikra, az írókra is érvényes. Ilyenformán az írónak választania kell epikai eszménye, valamint a jellemrajz között. A gyors, könnyed, világos előadásmód kedvéért . fel kell áldoznia a jellemrajzot, mely .megkötné a kezét, s a nehezen kezelhető figurák helyett újakat (kell kitalálnia, többé-kevésbé regényszerű, de cseppet sem meggyőző figurákat, a valóságos helyett egy konvencionális, hamis magyar társadalmat. Mi az a tulajdonsága a nyersanyagnak, ami olyannyira megnehezíti a magyar író számára a regényírást? A passzivitás, a hősök mélységes idegenkedése a cselekvés minden fajtájától. A jó regényt ugyanis a szereplők csinálják, nem az író. Ezt a tanulságot olvastad ki a Halálfiai-bóí is: „Babits puritánul tartózkodik minden írói ügyeskedéstől, a Halálfiai szerkezete voltaképpen nem más, mint maga a figurák élete.” És magának az .egész tanulmányodnak az indításánál egy új epikai műfaj sejtelme jelentkezik: „Meglehetősen gazdag népies irodalmunk van, mégis annak, aki parasztságunkat vágyik megismerni, csupán egy-két könyvet adhatunk kezébe, s azok sem regények. — Míg a Megszámláltattál... meg nem jelent, arisztokráciánkról sóikkal kevesebbet tudtunk regényeinkből, mint az orosz nihilistákról vagy az alaszkai aranyásókról. Bánffy Miklós műve egyébként ugyancsak nem regény.” Nem regények: ezt a megállapításodat most, utólag hangsúlyozom, éppen regényelméleted és gyakorlatod, a Tegnap ismeretében. Isten tudja, miképpen, egy napon ráeszméltem, hogy azok a kérdések, amelyek a magyar regénnyel kapcsolatban izgatnak, azonosak a tulajdon életem kérdéseivel, választ rájuk 1 egnyilvánvalóbban úgy találok, ha megírom a saját életemet, nem a környezetből kiszakítva, hanem abba beleágyazva. Ügy tértem vissza az irodalomba, hogy amit annyiszor láttam és megfigyeltem a környezetemben, többé nem .kívülről szemléltem, mint tőlem idegen testet, hanem belülről, mert ráeszméltem, hogy ami a külvilágban tapasztalható, .annak egy része megvan énben- nem, s hogy a két körülmény különféle, rejtett, esetleg a felületen alig mutatkozó szálak révén összefügg. Barátaid hogyan fogadták tervedet? 794
