Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

haittam volna, mégis ennyire bosszant? Féltem, hogy partnerem azt gondolja, még ilyen osepűrágó huzakodásra sem mertem vele kiállni? S ha kiálltaim, mire jutottam? Azok közé, akiket ellenemre támadt, korlátolt vagylagosságba. Szúrószerszámait csak azért rántotta elő, mert engem akart próbára tenni. Hogyan viselkedem a képtelen szavakra? Nem az orvosokat bán tóttá ő, hanem engem, az idősebbeket, akiik a fiatalokat leszorítják az útról. Most én vagyok éppen kéznél és valóban megbűnhődöm. Sokszor gondoltam már, alkalmas vagyok a megfeszíttetésre.

Barátom jött a segítségemre és az éretlen disputát anekdotával elütötte. „Van Szombathelyen egy pap, de inkább templomfestő. Egyszer nagy keresztet cipelt a vállán lés találkozott a rendőrrel: — Hová viszi a keresztet? — A pártbizottságra. — Mit szólna, iha bekísérném? — Én mégcsak kijövök onnan, de ha én kísérem el, onnan maga nem jön vissza, az biztos.” Íme, a könnyed csevegés haszna! Aztán a sok ember között a félmondatok menedéke. Megnézni, hogyan ég a fűz, heves-e már a szalonnasütéshez. Rászólni a kisgyerekre, ne dobja rá a féllábú fca- rosszéket. S micsoda hatalmas lila krumplik teremtek! Babgulyás. Nem akarok-e hazamenni? Födvinnének a Ságra.

Annyira ímegkönnyebbedtem, annyira csöndes volt az akácás tető, csupán icdpő- és szívzaj. Telihöid sütött a fákra, szőlőikre, pincékre, a rablóra nem is gondoltam, •pedig sókat beszéltek róla: itt bujkál valahol, egész század rendőr kereste csatár- láncban, föltöri a pincéket, bort iszik, jóllakik, de nem lop. Talán valami szökött rab — mondták. Kétezer forint volt a zsebemben. S nem tudtam, melyik rosszabb, a szó vagy az ököl csapása ? Kaptattam, ereszkedtem Gyürüsy Dezső pincéjéhez éjszakázni. Belül gitáros ének.

De előbb hadd mondjam el a Tekintetes Ürnak, találkoztam már a napokban Dezsővel. Jót tesz hetyei rossz hangulatomat kedves emlékkel felejtetni. Jánosháza után fölautóztunlk a Ságra. D a gazda örömével járfaltta körül szőlőjét. Nem dicsekedett, csak lépkedett előttem. Dicsekedtek magúikkal a fürtök; sárga saszlák, arany muskotályok az isteneknek érlelődve.

— Jól jött a tegnapi eső — mondta. S mert előszűrőire készült, ezt azért mégis tudomásomra kellett hoznia. A bakator tükéjén vödömyii a termés. A sorközökben zöldség, cseresznyepaprűka, napraforgóvirágak. Elöl díszkapu roskadozott a sárga, zöld és piros fürtök alatt, s igazándiból díszlett. A végén kolbász és Iköasögfor- imájúvá keresztezett tökök. A pincénél minden a régi, áll a kis kopjafa, az ábitatos szobortorzó. Belül csak a 6500 forintos prés az új. D áihilatosan rakta a prés bordázatára a muszkolófát. Üj a sárga bordázat, zöld vasalat, piros-barna díszítésű musz- kolófia. A másikat Dezsőhöz viszem, mintha az én ajándékom lenne.

— Na, akkor ráírjuk, hogy te ajándékoztad. — D félig visszatartott mosollyal, ravaszul otthagyott bennünket, ne hallja, miiként hiazudók, vagy talán az Igazat mondom, s milyen bolondságot rögtönzök?

— Tudtam — mondta Dezső. Gyermeki játék folyik a két szomszéd között, s erre most a imuszkolófavat jó közvetítő lehettem. Támadtak a seregélyek. A túlsó oldalon rajzottak imég, aztán felénk kanyarodták. Olyan riasztószialagot húztunk keresztbe, ami tavaly imég a munkaünnepi vidámsághoz szolgált. Együk vége a cseresznyefán, ahol gúnyás madárijesztő csúfoskodott, hogy a jelzőmadár rá ne szálljon, mert előre ijön, jóllakik és jelenti; ha minden rendbeh Van, támad az egész csapat, ő meg félrevonul, a többiek dőzsölhetnek, eszeveszetten tépik, falják, földre szaggatják a fürtöt.

— Kimutatták a madarászok, hogy nem szeretik a kéket.

Villog, lobog, csattog a (kék, piros, sárga Szalagos zsineg. A seregélyek visszafordulnak.

— A hegy,pásztornak imár lövöldözni kellene, hol van?

— Mikor azít a nagy Ibitangságot meglátják, azt hiszik, tolvajok jártaik. A fenét!

— Svájcban magnószalagra vészük a jelzőmadár riasztó hangját. Itt is azt kellene csinálni.

— Egy kis szőlőt egyszerre ilebitangólnialk.

525