Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Köteles Pál: És akkor megindultak az Úrnak seregei... (elbeszélés)

da. — A törvényt mi fogadtuk így, amikor kipakoltak bennünket a falunkból. Akkor esküdtünk meg, hogy az elsőszüfötf fiút is kiheréljük.

Egész nap kedvetlenül liaiplátolták a földet, alig váltottak szót egymással. A többiek déliben hazatfondultak ebédelni, csak ők ketten maradtak kint a gödörben. Túrót ettek meg szalonnát hagymával. Amikor befejezték, nem dőltek le pihenni, ahogy délben szokták, nekiálltak újra a kocsit pakolni, csak akkor hagyták abba, amikor föltűntek a kocsik a domb mögül. Harmincnyolc fogat egymás után. Az öreg Páivel fogata haladt elöl. Petya vette észre elsőként a karavánt.

— Szépek így együtt — mondta a fiú, s abbahagyta a munkát. — Csak együtt szépek — merengett a látványon.

— Mint égen a darvak. — Bizony — mondta büszkén az apja.

— Haza kéne menni — állt Pavel gazda mellettük —, az asszony miatt.

— Minden az isten akarata szerint történik — válaszolt Anton.

— Ha úgy esne — szólt oda Misa a negyedik kocsiról —, jobb az első napon túl lenni rajta. Az újszülöttnek meg se kottyan.

Petya fölemelte a csákányt, s egy lépést tett Misa felé:

— Ha még egyszer ilyet szólsz, szétverem a fejedet — kiabálta, s a szerszámot dühösen a földbe vágta.

— Attól fél, hogy öccse születik — magyarázta az apa az öreg Pavelnek.

— Amit mondtam, megmondtam — ismételte meg Misa. — Az első napon meg se kottyan... Elvágják a köldökzsinórt is, kifúrják a fület is. Nem olyan nagy dolog az.

Azon a délutánon a szokottnál is csöndesebben dolgoztak. Alig váltottak szót egymással.

Este egyszerre indultak haza a kocsik, elöl szokás szerint a Pavel gazda szekere haladt. A lovakat gyors kocogásra ösztökélte az öreg, a kanyar után még közéjük is vágott úgy, hogy ügetve érkeztek meg a térre. Az öreg Anton gazda kunyhója előtt állította meg a fogatot, s ostornyelével megkoccantotta a bádogviskó oldalát.

Az ajtó hamar kinyílt, és az ácsolt keretben Eliza asszony ált, karján a pályás kicsinnyel. Előbb végignézett a karavánon, aztán térdre ereszkedett.

— Megszületett halálra — vacogta az asszony, s a bepólyált kisdedet letette a fejfa tövébe, majd leszegett fejjel visszaindult a bádogviskóba.

A cserzett arcú fogatosok csak egy pillanatra rendültek meg a látványtól, aztán épp olyan ,kÖ2Jömlbösen folytatták útjukat, mint mindig máskor, csak az öreg Fável maradt a téren meg Anton a fiával.

Elsőnek az öreg kászálódott le az ülésről, s miután megérintette a gyermek homlokát, levetette szakadt kabátját, s letakarta vele a gyermek tetemét.

— Este tort ülünk Anton testvér — kulcsolta össze a kezét az öreg, mert akármilyen kicsiny is a halott, mégis lélek volt — s hogy Anton bólintott, elindult ő is a fogattal saját kunyhója félé.

Az Anton gazda gondolatai egészen összezavarodták. Hiába tudta, hogy le kellene szállnia a kocsiról, a lábai nem engedelmeskedtek. Csak egy erős érzése maradt: a harag. Elizára haragudott, amiért nem tett valalmit, hogy ne maradjon úgy, amiért nem tett valamit, hogy ne essen teherbe.

— ö az oka mindennek — csapott a lovak közé, s ahogy megrándult a kocsi, Petya gyors elhatározással leugrott, s haraggal nézett az apja után. Csak amikor eltűnt a kocsijuk a kunyhó mögött, akkor indult meg a fejfa felé, amelynek tövében ott feküdt kiterítve a halott. Akarattalanul, szinte

612