Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 5. szám - Köz-Életünk: Apokalipszis? Fenét! (Czakó Gábor)

ifjú titán szakálla közben megderesedett, az ügyeletes zsenit fölváltotta az utód, a botrányhős afférjára feledés borult, a friss témára por, miután a megírástól a megjelenésig esztendők teltek el. A Kritika pedig — sok baja közül egy idekívánkozik — legföljebb az tró hiúságának szól, lévén, hogy szerzőnk új könyvet írt az évek során, új hibákkal, vadonat erényekkel... Gyorsabban azonban nem megy. Nem mehet! Kiadónál soká kell tartson az olvasás, Nyomdának ezer más, jövedelmezőbb dolga akad, különben is modernizálták, sok százezres példányszámú, bérmunkába készített kiadványokhoz igazították a berendezéseit, a fölvett dollárköl- csönöket valamiképpen vissza kell fizetnie. Minden tréfán kívül: szép tőle, hogy még mindig hajlandó más tárcák vállalatait kisegíteni, s párezres magyar könyvekkel szöszmötölni. Jobb is, hogy nem ér rá túlságosan, Kereskedőnk úgyse tudná fogadni az új könyveket: raktárait elborította a tömérdek, eladatlan, vaktában rendelt régi.

Nincsenek tökéletes rendszerek. Természetes, hogy a {Művelődéspolitika nem becsülheti föl előre és pontosan döntéseinek üzleti kihatásait, ugyanígy az író is alkothat remekművet, amely nem felel meg a kor vásárlói ízlésének, és jó Író is írhat gyönge könyvet. Kétségtelen azonban, hogy itt az ő tévedéseiken túl, döntően a mesterségesen háromba szakított szorosabban vett könyvszakmába épített adminisztratív nehézkedések, érdekellentétek idézik elő a könyvpiac krónikus túl- és alultermelési válságait. Röviden: a klasszikusan ómechanista struktúra.

Tíz éve egy írószövetségi fölmérés kimutatta, hogy a század eleji ütemhez képest a mai magyar könyv „átfutási ideje” kétszázszorosára nőtt. Annak idején a szerző elvitte könyvét a kiadóhoz, az másnapra elolvasta, és leküldte a nyomdába. Harmadnap volt előleg és levonat, negyednap már kötötték laz első ötszáz példány felét. Igen, nem többet, mert a kötés drága művelet. Aszerint dolgozott a nyomda, s tőle tisztes távolra lemaradva a kötészet, hogy mennyire fogyott a boltban a könyv. Néhány nap alatt pontosan fölmérhetővé vált az érdeklődés. Ha lanyhának bizonyult, nem kellett ezrével, de még százával se „zúzdásítani”, legföljebb krúdák estek áldozatul — mentek csomagolópapírnak. A szerző persze ráfizetett: honoráriumát az elkelt példányok után kapta. Magyarán együtt sírt, együtt nevetett a kiadójával és a nyomdászával; a kettő ugyanis egy cég volt, ráadásul ehhez a céghez bolt is tartozott. A nagyobbakhoz több bolt, lapok, és könyvügynökök csapata. A vállalkozás ugyan néha megbukott, de általában kisebb könnycseppeket hullajtott, mert a nyomda könyvkészítés melletti tevékenységeinek üzleti haszna megvigasztalta. A világon mindenütt, ahol nem akarnak ráfizetni, ma is hasonlóképp működik a könyvszakma.

Hogy nálunk miért merült feledésbe mindaz, ami Gutenberg óta evidencia, az, azoknak a bizonyos „ötvenes évek”-nek a bűne. Ma már egy tollvonással helyre sem állítható a megbomlott egyensúly, holott akkor ilyesféleképpen biccentették félre. Sajnos nincsen toll, amely eltüntethetné a raktárakból a könyvhegyeket, a milliós veszteségeket, és elővarázsolná a semmiből a percek alatt elfogyott könyveket. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy ma, a reform idején semmi ok nincs arra, hogy éppen ebben a szákmában maradjon fönn ez a túlhaladott, anyagi és szellemi értelemben egyaránt kártékony termelési szerkezet, amelynek mára alig van egyéb funkciója, mint hogy egymásra uszítson Írót, Művelődéspolitikát, Nyomdát, Kereskedőt, Olvasót. Mert, és ez a lényeg: senki nem jár jól.

A végleges megoldáshoz nyilvánvalóan az érintetteknek kellene összedugniok a fejüket. Addig is egy tipp: már a mostani jogi állapot is lehetővé teszi leányvállalatok, gazdasági társulások és hasonlók létesítését. Az elnevezés most mellékes, a szakszerű jogi formula is. Mi lenne, ha kiadók, nyomdák, könyvterjesztők közös — nevezzük így ideiglenesen — leányvállalatokat alapítanának? A leányvállalatnál együtt dolgoznának szerkesztők, nyomdászok, kereskedők, lennének irodáik, nyomdájuk, boltjaik. Álom? Olyan jó időnként fölfedezni a meleg vizet!

479