Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 5. szám - Kapiller Ferenc: Egy arckép kiegészítése - vidéken (Apró Ferenc: Babits Szegeden)
Babits keserű érzéssel távozott a tiszaparti városból. Tán ez lehet az oka annak, hogy nincs nagyabb lélegzetű írása a Szegeden töltött időszakiról, s szinte csak levelezésére és másak emlékező írásaira támaszkodhatott a könyv szerzője. Módszere némiképp a pozitivista irodai am történés zefk re emlékeztét: széles alapvetést és hátteret ad; látszólag öncélúan — s mintha el-el/kalandozna a tárgytól — sok adatot, tényt, adalékot halmoz fel; tértben és időben 'kitágított kontextusba helyezi Babits alakját. Sok a „mellékszereplő”. A sok apró mozzanatot azonban szerzőnk úgy hozza egységbe, úgy az 'összefüggések, kölcsönhatások rendszerébe, hogy azok mindegyike hozzájárul egy-egy vonással az általunk eddig Ismert portré kiegészítéséhez. (A kék színt csak akkor ismerhetjük meg igazán, ha színben elég gazdag a világ.) így lehetséges, hogy közel egymáshoz bukkan föl Rákóczi, Görgey és Rákosi (!) neve, Kiss Lajos, Balázs Béla, Bartók Béla alakja, Csontváry, Moholy-Nagy László, és még sokan mások. Apró Ferenc Iküsipontrékat rajzol Babits környezetéből. ÉletképSzerűen megelevenedik a szekszárdi család élete, mindenekelőtt a gyengéden irányító, gyásmolító, felnőtt fiát féltő édesanya. Az iskola tanárairól, diákjairól, a város értelmiségi társadalmáról készült, szociológiai értékű elemzés valóságos tablóvá kerekedik. Rövid összefoglalást kapunk a „létező” — századeltejá — Szeged közelmúltjáról: a ’79-es „nagy vízről”, s „porvá- ros” föltámadásáról. Megjelenik előttünk a Tisza a körtöltéssel és a rakparttal, megjelennek a nevezetes szobrok, épületek, a Tisza szálló, melyben a 'költő maga is gyakran megfordult. Szó esik a szellemá/ipalitikad élet minden jelentősebb mozzanatáról: az asztaltársaságról, hírlaptóadásról, színházról, s az akkor születő új technikai művészet- és iparágról, a ,jmozgófényképről”. (A monográfiáiból megtudhatjuk: Babits szerette vOlna felhasználni a mozit az Oktatásban.) Néhány képben megjelenik a katolikusok és a polgári radikálisok ellentéte, Kiss József, a „hölmaposok” csoportja, s az induló „Nyugat”; Tömörkény köre, s a turáni gondolat. A „befele élő” (?) költő nem vonhatta ki magát e színes forgatag hatása alól. Szerzőnk pedig minden kérdéssel kapcsolatban igyekszik szóra ibírn'i Balbdtsot. Szembesíti, ütközteti a személyekkel, jelenségekkel, eseményekkel, s állásfoglalásra kényszeríti őt. Egy példa — ismét a menesztés „tárgyálból”: A „Nap”, a radikalizmus és szabadg ondollk ozás budapesti lapja 1908 őszién cikkben foglalkozott az üggyel, s egyben fölhasználta a „történteket” az Ajpponyi Albert (m. fór. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr) elleni támadásra. Részlet az „Apponyi keze pusztít, rombol, de csak titokban!” című cikkből: „Titkos lepel alatt nyújtózik a sötét kéz. Szegedről, az ottani főgimnáziumból a kis Fogaras városába helyezték át Babits Mihály tanárt, mert megtagadta a belépést a Mária-kon'gregácdóba. Sürgős volt a dolog, tehát távirat ment Szegedre az áthelyezés ügyében. Babits katholikus ember, de modern műveltségénél fogva csak a szabad levegőn érzi jól magát. Üjabbam csatlakozott ahhoz a kőltő-tárisaságboz, amely Nagyváradon Holnap címen antológiát adott kd, és ebben a kötélben a legszebb alkotásokhoz tartozik a fiatal tanár költészete. A legrútabb a dologban, hogy — hír szerint — tulajdon tanártársai denumaiálták, egy feketehitű emberekből ösz- szeszaladt társaság, amely egész mellel szívja magába a klerikális tanokat.” Babits félresöpri a cikk állításait a Juhász Gyulához írott levelében: „Talán olvastad, hogy a Nap a sziabadgoodolkodás mártírjaként tüntetett fel. Ebből a közleményből egy szó sem igaz s nem tudom elképzelni forrását.” — A „harag és részrehajlás nélküli” elemzés a költőt igazolja: az eset — úgy, ahogy a lap állítja — nem történhetett meg. (A főreáMskolában csak a következő tanéviben alakult meg a Mánia-ikon.gregáéió.) — Ebben és még sOk egyéb kérdésben is tisztázódnak a korábbi hamis következtetéseik, félreértések. Szerzőnk érdeme tehát, hogy tudósi alázattal nyúl anyagához, az igazat 'tisztelve mindenek felett. A „tabló” portréi közül kettőt emelhetünk ki, melyek a legjellemzőbbek, s a legjobban sikerültek talán. Bérezi Ede figurája az egyik, a Hegedűs Pálé a másik. Apró Ferenc gyakran utal egy 1906. Október 26-án kelt levélre, melyet az alig 475
