Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Ágh István: Dani uraságnak XIV-XV. (lírai szociográfia)

Vájjon mért haragúd! az havazás közbe?

Gondolod, nem tudom, hogy akkor szívedbe Szomorú hír jutott, miikor egy szegletbe Csókoltad. Mit mondái: nincsen mentség ebbe.

Testi nyavalyáit imigyen világgá beszélni ki merte volna?

Átkozott órában fogant fajtalanság,

Szomorúságomra született gonoszság,

Vérével fertézést kívánó ocsmányság,

Vére veszedelmén tomboló gyilkosság.

Legfölsőbb énekedben vérbaji kínjait általánossá tömöríti; a seb, akár Krisztus sebe, vagy Máriáé — „felhőt szaporítok sóhajtásaimmal — Mezők szép virági, vizek friss folyási Könnyezzetek énraj tam.”

Ó, könyörűletlen, kemény és kegyetlen Tigrisek és sárkányok!

Méltó siralmamon, szörnyű fájdalmimon Néktek is, oroszlánok,

Essék meg szívetek! áradjon könnyetek Mérges viperakígyők!

Könnyedség és erő párosult ebben az asszonyban. S hogy már olyan sokat ne példálódzak, Betlen Katalinról csak azt mondom: versfolyondárokat növelt, végigtekergeti, kúsztatja a hasonlatokat, mint az indát, csupa boszorkányság. S ő is rejti magát.

Titkon sírok, nem tudja más,

Lett két szemem két sós forrás,

Bűnöm mérge csíp mint darázs,

Halált hozó ez a marás.

Azt írják, esapodár volt az ő férje is, s kikiapós önmaga.

Én példáimat az őszinteségre hoztam, s mert ilyen esendő nőktől, azért a Tekintetes Ür ne haragudjon. Mindenki őszinteségének meg lehet a maga fajtája, mégha nem ilyen extrém esetekben is.

Nem hiszek a női tehetség tel ensógben a Parnasszuson. Csak a nők leikéből patakozhattak a népi szerelmi dalok némely ágai, s a bölosődalok, a meny- asszonybúcsúzók, a siratok, a bájoldk. De a közösségi ihletben a személyek elbújhattak, így mondhatta mindenki a magáét.

A mostani kor szabadabb, a költőnők nem a gúny célbabái, mégis még mindig nehezebb őszintének lenniük a férfiaknál. Közöttük sok a barátnőm, tisztelem őket, tanulok tőlük gráciát, stílust, érzékenységet.

Nagy nyúl eszik itt most a fűben az ahlak alatt, kétlábra áll, füleit billeg- teti, senki sem háborítja.

Sághegy. A Múzeum vendégszobája.

37