Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 5. szám - Jurij Andrejev: Pincérnő a disco-bárból (elbeszélés)
gednd, súlyos teher. Mit tegyek? Egyszer csak gyógyszert hoznak, teáit süteménnyel s egy egész doboz zsebkendőt. Madame Winkler gondoskodik rólam. Mi az, gondolom, csak nem hagynak békén? Hiszen mindent világosan megmondtam. Felgyógyultam; kissé még gyönge voltam, de már túl mindenen. Ismét meglátogatott Mortis. Üjabb ötileibteü állt elő: — Ha nem alkar Münchenibe menni, kérem, maradjon Párizsiban. Itt is lehet a „Szabadság” rádióadónak dolgozná. — Idefigyeljen, nem fogom mikrofonon keresztül gyia'lázni az enyéimet. Apám becsületes emberként halt meg, élnek a rokonaim, az országom nem vétkezett velem szemben, én is tiszta vagyok előtte. Miért akarnak a saját véreim ellen uszítani, akár egy vadállatot? Monds dühbe gurult, kiabálni kezdett: — Mi van, ha most írok egy cikket, hogy maga csak látszólag menekült, valójában vörös kém, mi lesz akkor? Maga okos asszony, rögtön rájön, hogy kiteszik a munkahelyéről, s később a gyerekei is árván maradhatnak. Én: Tehát fenyeget? ö: Miiért, mát várt? Különben is, hagyja el a lakást, amát madame Wánfolertől kapott. Maga mit tett volna a helyemben? Hiszen nem tréfáit: s miközben beszélt, reszketett és fülág pirult. Félt, hogy nem teljesíti az utasítást. Rögtön láttam, már nem fiatal, pedig egyre fiatalította magát. De ekkor miár jól ismertem ezt a világot. A német katonának még hivatkozhattál arra, hogy ugyanígy otthon maradt a húga vagy a lánya. A katonát megkérhettem, hogy szánjon meg, a burzsujt azonban semmiféle kérés nem puhítja meg: csak a pénz hat rá. Én magam olvastam egy gazdag német nő levelét, ezt írta az NSZK-foél a húgának: „Eljössz hozzám, Varrsz nekem három ruhát s kötsz egy kosztümöt. Akkor kifizetem a benzint az útra”. Ezt egy kis burzsuj írta, előttem azonban egy igazi szolgalélek állt. Nem jött össze az osztalék, amire érteim számított, kész volt hét elpusztítani. Rendben. Há harc, hát legyen harc. Csak így lehet. Nyugodtan feleltem neki: — Van egy rendelet, hogy csak hat hónap felmondássá! lehet valakit kiköltöztetni a lakásából, ez a szerződésiben is benne van. A bíróságon tehát veszítenének. Ha pedig cikkel fenyegetnek, mely arról szólna, „Hogyan fogadjuk be az ál-mene- külltaket”, akkor aZt se feledjék, lehetnek másféle Cikkek is. Például olyanok; „Hogyan toborozzunk kémeket”. Vajon ki fog egy ilyen cikk után még előfizetni a lapjukra? Rögtön mindenki látná fogja, mi is ez a sárga papirhálom. Magát pedig kihajítják a szemétdombra. Visítaná kezdett, hozzám akarta vágni a .párnámat, de amikor ránéztem, láttam, hogy megzavarodott. Értetlen tekintetet vétett rám s távozott. Ez megvolt. Ilyen beszélgetés után az ember mindent elvárhat. Nem öltek meg Budapesten, elintéznek Párizsiban. Pedig nekem élnem kell. Akkor azért éltem, hogy megmentsem Gyulát, aki nélkülem elpusztult volna, most pedig — hogy megőrizzem két fiamat, gyermekeim. Nem, még hittem benne, hogy Gyulát is sikerül megmentenem. Vagy ezt nem szokás mondani? Szükségem volt-e nekem, önmagámnak az életemre? Lám, Teréz hallgatott, hallgatott, majd egyszer csak kérdezett valamit, de olyat, hogy magam sem tudtam, mit feleljek rá. Persze, hogy mindig szerettem az életet, most is szeretem, utolsó órámig szeretni fogom. Szeretem az örömöt, szeretem, ha tetszem a férfiaknak, szeretek énekelni, szeretem a napot és a vizet. De úgy alakult, hogy akkor szeretem leginkább az életet, amikor valakinek nagyon nagy szüksége van rám. Amikor valakiről vagy valakikről gondoskodnom -kell. Akkor igazi, teljes ez az élet. Hét élet az, ha önmagámon kívü-l senkinek nincs rám szüksége? Igaz, manapság garmadával vannak olyanok, akik nem tudják felfogni, milyen nagyszerű dolog másokiért élni. Azok, akik másképp élnek, ezek a herék soha nem fogják megtudni, mi is az a szerelem, mi az a boldogság. Azt pontosan tudhatják, hogy mi az a vágy, mi az a gazdagság, de hogy mi a szerelem, arról fogalmuk sincs, mert a lelkűk koldusszegény. Te viszont, lányom, gazdagabb leszel bármely cárnőnél, mert nem a szeszélyek, hanem egy igazi feleség tudata éi437