Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 4. szám - Jurij Andrejev: Pincérnő a disco-bárból (elbeszélés)

Megérkeztünk Budapestre, belépünk férjem házába — ezt jól megjegyeztem magamnak. Gyula anyja fogadott bennünket. Meglátott, s nem tudta, mit szóljon. Gyorsan hívták az orvost.

Ez is megvolt. .Fiút szíültem. És mégis, egyre azt láttam magam előtt, akit a Gestápénál megöltek, amikor éppen hogy megmoccant bennem.

Lakást kaptunk s nekifogtunk a családalapításnak. Nemsokára újab.b gyerektől gömbölyödött a hasam. Gyula szeretett, mert .tudta, hogy én, akár egy talizmán, a .biztos haláltól mentettem meg. Újból behívták, a magyar—cseh határra küldték szolgálni.

Minden rendben ment. Egy kisvárosban laktunk. Egyszer csak jött egy dzsip, ketten ültek benne:

— Jónapot. Üljön be.

— Nem, ha valamit tudni akarnak, itt mondom el, különben a kocsiban szülök meg.

— Nem tudtuk, hogy gyereket vársz. Tessék, cukor, csokoládé.

Ezt feleltem erre:

— Köszönöm. Miért jöttek?

— Idefigyelj, a földbirtokosok terrort akarnak. A férjednek ezerkétszáz hold földje van. Hogyan hihetnénk neki? Hiszen ellenünk harcolt.

— Nem, ő nem harcolt, állandóan kerülte az összecsapást az oroszokkal. Azután szélnek eresztette katonáit, kijelentette; nem fogja Szálasit szolgálni.

— Ez igaz? Hogyan ellenőrizhetnénk?

— A katonái még most is írnak neki, tessék, olvassák el.

Elolvasták a leveleket, megköszönték s távoztak. Néhány nap múlva nagy csomag jött tőlük, volt -benne minden, amire egy kisgyermeknek szüksége van. Elmeséltem a férjemnek, 'kitől jött a csomag. Vállat vont:

— Helyesen tetted. Becsületes ember vagyok, egyetlen földbirtokossal sem esküdtem össze. A politika nem az én dolgom.

Hamarosan megszültem második fiam. Így, négyesben éltünk szépen. A férjem szolgált, a katonák rajongtak érte, én a fiaim neveltem. Csak egy dolog kínzótt, az, hogy semmit nem tudtam nővéreimről és anyámról. De azért vártam: elmúlik egy év, kettő, a gyerekek kissé felnőnek s elutazhatom Kievbe, hogy megkeressem rokonaim, találkozzam velük, sírjak egyet szeretett apám sírjánál.

Csak én terveztem el így. A sors azonban egészen mást szabott ki rám. Mindaz, amit elmeséltem arról, hogy mi mindent kellett elviselnem, csupán a szerény kezdet volt. A szelek nem múltak el, csak rövid időre elcsitultak, hogy újult erővel ismét feltámadjanak. S akkora vihart tört 'ki, -ne adj -isten, hogy valaki belekerüljön ... Kérdem most magamtól; hát valóban, képtelenek az emberek értelmesen, boldogan élni? Miért csak később, utána kapnak észbe? Megmondom neked, derék földim, tetszel -nekem, férfi vagy, nem pipogya fráter, de te, és a hozzád hasonlók még -mindig nem olyanok, akik képesek megállítani a vihart. Miért? Mindent jól elmagyarázok neked. Túlságosan nyílt vagy s ez a nyíltság gyöngesiégből ered. Miért gyengeségből? Mert egyszerűbb felállni a máglyára s dicsőséggel elpusztulni, mint elérni, amit akartál. Néha meghátrálva, néha támadva, szövetségeseket gyűjtve, a helyzetet kiismerve, másokat megértve. Az olyanok azonban, mint te, fejjel mennek a falnak. Hazatérsz, elmondod otthon -helyénvaló (Véleményed a disco cdubokról, a főnökeidnek viszont, bármilyen szívesen gondolkodnának úgy, mint te, a -helyzetük mégsem olyan egyszerű. Na és, mi lesz a hasznod belőle, — -kapsz néhányat a fejedre, de ettől még semmi nem változik. Nem, te még egy ilyen egyszerű dolgot sem tudsz elérni. Teréz, nézd csak ezt a derék és művelt embert: ilyenek mindig voltak, de ahhoz, hogy a szörnyű szelek ne ragadják magukkal az emberek életét, mint jelentéktelen porszemeket, bele egyenest a tűzbe, ahhoz másféle és sok férfi kell.

Jóéjszakát, kedveskéim, szép álmokat, persze, ha el tudtok aludni. Megyek én is. Kasszát kell csinálni.

(Folytatjuk)

333