Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 4. szám - Jurij Andrejev: Pincérnő a disco-bárból (elbeszélés)

Látom, vasutasruhás öreg tart felém. Köszönök neki lengyelül. Lengyelül felel s megkérdi: „Miit keres litt, páni?” így válaszoltam:

— Egy nagyvárosiban kellene elrejtőznöm.

Készséges volt:

— Agyonlőnek. Gyere gyorsan velem, el kell téged rejteni.

Követem, egy kunyhóhoz vezet, öregasszony lakott benne. Kérdi tőlem:

— Hogy kerültél ide?

— Kérdéssel feleltem neki:

— Aztán maguk rendes emberek-e?

Az öregasszony rögtön megsejtette:

— Orosz vagy, ugye?

Nem titkoltam:

— Igen. Nemrég ment el a szerelvény, arról szöktem meg.

— Láttam ezt a vonatot, — jegyezte meg az öregasszony.

Férje hozzátette:

— Krakkóba kell mennie, egy nagyvárosban könnyebb eltűnni.

Én pedig, mint aki eszét vesztette, csak azt hajtogattam:

— Először Krakkóba, utána Budapestre. Látnom kell a férjemet, nélkülem elvész.

Lám-lám, két tábort megjártam, két transzportból megszöktem, mégis, semmit sem tanultam. Egy gondolat nyugtalanított izzó tűként: mi van Gyulával? Hiszen azt mondta, csak én menthetem meg. A férfiak azt hiszik, az egész világ rajtuk áll, pedig valójában a nők erejére épül. Nincs büntetés, amit egy nő ne vállalna szerelméért. Nincs erő, mely legyőzhetné a női részvétet.

Az öreg ezt mondta:

— Az esti sötétségben elviszünk, egyelőre maradj nyugton.

Nyugton ülök. A félelem azonban nem hagy békén. Az öreg elvitt s a saját lábamon jutottam el Krakkóiba. Mihez kezdjek? Kora reggel volt. Kimentem a pályaudvarra. Egyenest a magyar parancsnokságra tartottam.

— Mit akar?

— Vissza akarok térni Magyarországra. Köpeczi Gyula kapitány felesége vagyok.

Látni akarom a férjem, gyereket várok tőle. 4

— Az iratait.

Odaadom neki az Ausweisst, amit még Kievben kaptam. Kinyitotta az igazolványt, majd sokáig méregetett:

— Mondja el az igazat, minek akar Magyarországra menni.

— Gyula azt mondta, nélkülem nem talál nyugalmat s szándékosan keresni fogja a halált.

— Ezért tart a biztos halálba?

— Igen.

— Menjen, isten hírével. Én magát nem láttam, magáról nem haEottam, különben tüstént le kellene tartóztatnom, ha pedig ezt nem teszem meg, hadibíróság elé idéznek s főbelőnek. A tanácsom; itt, Krakkóiban nap mint nap tartanak razziákat. Munkát kell találnia. Menjen az étterembe mosogatólánynak. Nézzen körül. Akkor majd meglátja, mit tegyen. Különben elvész. Isten önnel. Én magát sohase láttam, magáról sohasem hallottam, nem találkoztunk.

Megyek a vendéglőbe. Rokonszenves varsói fiatalember kezdett ott faggatni:

— Hová valósi?

— Orosz vagyok. Átjöttem a fronton.

Elképedt.

— Jól van, ha segíteni kell, majd segítünk.

Kérdem tőle:

— Hol fogok lakni?

Megnyugtat:

— Felhívok egy kis panziót, hogy adjanak egy manzárd szobát az új mosogatólánynak.

327