Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - Jurij Andrejev: Pincérnő a disco-bárból (elbeszélés)
néz! Ugyan, mivel hódítottad meg? Nem, nem te hódítottad meg, ne hencegj, a népetek, ez a melegszívű és erős nép vonzza. Jóllehet nálatok: is sokfélék az emberek, írd meg a nagy főnököknek: tiltsa meg az orosz turistáknak, hogy árleszállított üzletekbe járjanak: filléres holmikat vásárolni. Na, mi van Teréz, menj csak vele, táncoljatok. Mikor táncolnál, ha nem most? Nos, piszeorrú szláv testvérem, hogy tetszik a disco-bár, mit szólsz a disc jo- ckey-nkhoz? Érdekes, ugye? Csak ennyi? Huncut vagy. Látom, idegen ez neked. Nekem is. S ezeknek a gyerekeknek is idegen dolog, bár nem értik. Hát szabad ennyi idegen zenét hallgatná, amikor igazából a sajátodat sem ismered? Na, te tudós, nézelődj, okosodj, rá kell jönnöd, miért van, hogy mint fényre a pillangók', mindenki ide gyülekezik. Viszontlátásra, barátocskám! Nézzen be hozzánk, örülni fogunk! Mi az, Tera, sietsz haza, nincs már kedved táncolni? Még egyszer, nagyon köszönöm, a holnapi viszontlátásig. Második este Jóestét, tisztelt uram! A sok hölgy már alig várja, nem lelik a helyüket. Nézze meg az ember, milyen gálánsán üdvözli ezt a hölgyet. Talán elhiggyem, hogy tegnap ugyanilyen gálánsán vettek búcsút egymástól? Vagy lehet, hogy már reggel volt, amikor elváltak? No, ne pirulj Tera, ne pirulj; a nyelvemtől még senki nem pusztult el. Nos, földi, csak forgatod a poharadat s bámulsz rám, várod Seherezáde második éjszakáját? Láttam, hogyan hallgattál, ezért is mesélem tovább... Utazunk a teherautón s beérünk az egységükhöz. A magyar tiszt kézenfogva kisegít a kocsiból s így szól társaihoz: — Megmentette az életemet. A sors küldte nekem. Elveszem feleségül. Társai próbálják lebeszélni: — Megőrültél? Elment az eszed? Én is ezt mondom: — Engem kérdezett-e? Kérdezted-e, akarok-e hozzád menni, vagy sem? így felelt rá: — Lehet, hogy elment az eszem, de most már semmit nem tehetsz. Te pedig, Wanda, majd jobban megismersz, remélem megszeretsz s magad kívánsz férjedül. Én akkor már őrülten szerelmes voltam Gyulába. Megint úton: visszavonulunk. Gyula egész idő alatt egy ujjal sem ért hozzám. Rohan hozzám — füsttől fekete, sáros, csak ül és néz. Megkértem: „Mosakodj meg”. Azután én magam mentem be a szobájába. Ügy éreztem, hogy a szívem majd szétszakad, atomjaira hasad, ö meg csak sírt a mellemen s egyre azt mondogatta; most már nyugodtan meghalhat, mert a legszebbet már megkapta az élettől, azt, amit mások el sem tudnak képzelni. Ezt feleltem neki: „Nem, Gyula, most nem halhatsz •meg, nagyszerű fiúnk lesz”. Városokon hajtottunk keresztül s mind lángokban álltak. Közeledtünk a határhoz. Én: Tovább nem megyek. Bevárom az oroszokat. A háború után majd eljössz Kievbe s megtalálsz a fiaddal. ö: Tűzben edzett sors köt össze bennünket. Ne hagyj el, nélküled megbolondulok s elpusztulok. Légy örökre az enyém. Én: Gyula, miattam nagy bajoknak teszed ki magad. Nem lesz így jó! ő: Tudom. Nélküled viszont elpusztulok. Én: Rendben. Menjünk. Gazdasági csapattest parancsnokának nevezték ki, a beosztottjai magyar zsidók voltak. S jóllehet úri családból származott, mindig segített azokon, akik rászorultak. Emberségesen bánt beosztottjaival. A németek azt hitték, hogy ezek a zsidók majd ott pusztulnak Ukrajnában. Gyula azonban megvédte őket. Katonáival beültetett a zárt teherautóba, köpenybe bugyolált s megyünk Németországba. Éjszaka, amikor megszálltunk, hallom a parasztházban, futár érkezik hozzá, átad neki egy csomagot s szóban hozzáteszi, az összes zsidót egy csoportban külön transzporttal 323
