Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - Jurij Andrejev: Pincérnő a disco-bárból (elbeszélés)
JURIJ ANDREJEV Pincérnő a disco-bárból Első este ízlett a coctail? Ugye finom? Biztos voltam benne. Minden vendégnek, pontosabban a férfiaknak, azt töltöm, amire szükségük van, kérdezés nélkül. Honnét tudom, mi kell nekik? A cég titka, ahogy az imperialisták mondják, önthetek még? Nem kér? Ugyan, hogyan is kérdezhetek ilyet! Hiszen az oroszoknak nagyon komoly, sőt, komor a pénzügyminisztere, kevés valutát ad ezekre a „külhoni” kiküldetésekre. Honnét tudok oroszul? Miért ne beszélhetne egy budapesti felszolgálónő a bárpultnál oroszul? Németül, angolul, franciául beszélhet, csak éppen oroszul nem? Miért kisebbítik önmagukat ezzel a feltevéssel? Óh, hát mégis ihat? Köszönöm. Miért ül egész este a pultnál, máért nem táncol? Nem tetszenek a magyar lányok? Óh, ti oroszok, oroszok! Mindebben olyan alaposak vagytok... Lassan jöttök bele. Csak éppen a discoban nem sokra mentek vele. A lányok azt hiszik, hogy smasz- szerak vagytok s elbátortalainodnaik. Nem, fessék csak táncolni. Menjen, menjen ... Nézze azt a karcsú gesztenyebarnát, fel kell kérni, annyi benne a charme, a báj, meg kell mutatni a többieknek, mert később már nem fog egyedül ülni. Nem fog petrezselymet árulni. Vagy ezt a „petrezselymet” máskor mondják?.... Nos? Igazam volt? Egyszerre ragyogni kezdett — belülről, akár egy lámpa. Én a jövőbe látok. Ez néha unalmas. Látja, maga után rögtön ketten is rohantak, hogy felkérjék. Öntök, most az én vendégem. Az én vendégem lesz, „földi”. Hogy miért „földi”? Nagyon egyszerű: lágyan ejti a „g”-t. Maga Ukrajnában született. Ne meresztgesse a szemét. Egy parányi Európánk szivében dolgozó pincémének nemcsak a nyelvekhez, de a nyelveken belüli árnyalatokhoz is kell, hogy füle legyen. Ah, nem ezért meresztgeti a szemét? Azért, mert madame Köpeczi Ukrajnában született?... Óh, aranyoskám, piszeornú szláv testvérem, mennyire hasonlítasz arra a hadnagyra, aki kétszer jött el Magyarországra, egyenest azért, hogy megkérje a kezem s felajánlja a szírvét. Hogyan is mondják ezt oroszul? Amikor megláttalak, a lélegzetem is elállt, arra gondoltam; csak nem fordult vissza egy negyed századdal az idő kereke — jól mondtam? — s ő ismét eljött s én ismét fiatal vagyok? Milyen őrült szelek fújtak akkoriban a világban! Repítettek engem és még sok millió embert, akár egy porszemet. De hiszen nem vagyunk porszemek, élő emberek vagyunk, szenvedtünk és szerettünk, nem volt szükségünk ezekre a fekete hamut kavaró viharokra. Akkor hát honnan ezek a viharok? Maguknak sem kellenek. Táncolnak, nézik, hogy tevékenykedik a disc-jockey, udvarolnak a lányoknak. Ne haragudj, de semmi szükség rá, hogy hazakasérd azt a karcsú leányzót. Hallgass rám, én csak tudom — semmi jó nem sül ki belőle. Menj, kérd fel azt a magas, hátul deikoltált ruhájút. Nyugodt teremtés, nem lesz gondod vele. Idősebb, mint ez a sok tejfelesszájú — van ilyen szó az oroszban? Nem rángatózik tánc közben s zavarba sem hoz. Nem vagy az a típus, aki görcsösen vonaglik. Én közben előkészítem a poharakat a törzsvendégeknek, nemsokára idejönnek a pulthoz, hogy lehűtsék mágukat... Nos, milyen volt ezzel a lánnyal? Remek, ugye? Azzal is remek, meg ezzel is. Képtelenek vagyunk megérteni még azt az elemien egyszerű dolgot is, ki az, aki a leginkább társunk lehet az életben, amíg össze nem gyűjtünk jónéhány kék foltot a homlokunkon. És még mindig nem jövünk rá, hogy rendre idegen ággal akarjuk beoltani fánkat s azt hisszük, hogy ez jó lesz a fának s az ágnak ás. Mire gondolok? Világos — a disco bárokra. És nemcsak ezekre a butaságokra. Ki vagyok én? Egy életem van, de ezret éltem végig. 317
