Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Karay Lajos: Az első műhold fellövésének jubileumára, Húsbolt, A tárgyak dicsérete, Összefoglalás, Arc, Andante cantabile (versek)

s érzed: nincs rendben semmisem, s e szömyen-változatlan külvilág mélységeiben fortyog valami Katlan, s bogy mind futunk, száz titkos okkal, együtt a kevéssel s a sokkal, a hegyekkel s a csillagokkal.

Álljunk meg! Sápadt, kusza arc néz ránk á zsebtükörből.

Nem győzelem volt ez: kudarc!

A bűvös földi körből kitörtünk, meddő hardba-untak.

Nem boldogíthatván fajunkat, így engeszteljük önmagunkat.

Álljunk meg! Fáj testünk, agyunk, hiába nyargalászunk.

Így csak a csillaghoz jutunk.

Gépet fűt égi lázunk, s az őrült gép hajt, űz előre, s az óriás Kor fejünkre nőve lefektet közös temetőbe,

vagy az űrbe dob, s ki lennmaradt, érzi: így kellett lenni, — hogy érdemelt sorsunk a vak, fekete szájú Semmi, s hogy a halál is irgalom volt annak, ki holmi Újra gondolt, míg egy világot összerombolt.

Vízbehajított kavicsok! Tanítsátok meg élni az embert, ki fél a titok nyitját ésszel felérni, hogy aki áll, sohase téved.

A mozdulatlanság az élet, minden mozgás a vég felé vet.

Most szépen elmegyek haza, a csendbe bújok, mint ti, s a dolgok kúsza halmaza is csend lesz, mint a kinti vad, fáradt táj, egy éjszakára. Az éber Hold, a fákra szállva, lombot rajzol a ház falára.