Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Zimonyi Zoltán: Szükségletek és értékek (Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945-1980
ZIMONYI ZOLTÁN Szükségletek és érték GÖRÖMBEI ANDRÁS: A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOM 1945—1980 Görömbei András úttörő monográfiát írt a mad csehszlovákiai magyar irodalomról. Hasonló számvetést az ottani tudomány sem végzett még, s ez a 'könyv az első, amely hazai toliból a szomszédos országok magyar irodalmának valamelyikéről megjelent. Csupán a nehézségek jelzéseként: az Irodalomtudományi Intézet irodalmunk 1945 utáni történetének feldolgozásakor a szomszédos országok magyar irodalmát egy-egy ott élő irodalomtörténészre bízta. Eldöntetlennek véljük, vajon előfeltétele-e a határainkon kívüli magyar irodalmak befogadásának a sajátosan hazai nézőpontú irodalomkritika és történetírás, avagy a sajátosságukat megzavaró, idegen beszűrődés? A buktatók nyilvánvalóak! S ha mindehhez még hozzászámítjuk, hogy a manufakturálisan megszervezett kutatóintézetek ideijén egy vidéki egyetem docense egyénileg és elsőként birkózott meg azzal a feladattal, amelyre az intézményes kutatás nem is vállalkozott, csábítónak érezzük, hogy Görömbei András munkáját elvitathatatlan úttörő érdeme alapiján méltassuk. Ám így csak — sérelmére ennek a jó műnek — viszonylagosan minősíthetnénk, a nehézségek és buktatók szerint átszámított, leértékelt árfolyamon. S elgondolkodtató a további körülmény is: a szerző maga nem hangsúlyozza, sőt, egyenesen elhalványítja munkája úttörő jellegét! A szokásos hivatkozásokat, forrásmegjelöléseket szinte túllicitálva jelzi ugyanis a csehszlovákiai magyar irodalomkritika és saját álláspontja megegyező helyeit. Belmksulykolja szinte, hogy igaz bár: taposatlan volt előtte az út, mégsem járt tájolatlan helyen, az ítélete mélyen bennegyökerezik a csehszlovákiai magyar irodaiam tudományban. A csehszlovákiai magyar irodalom — tudjuk — hosszabb ideig nem játszott jelentősebb szerepet irodalmaink sorában. Az elmúlt évek vitái arról árulkodnak, hogy ma is még „növéstervét” kereső, vergölődő irodalom, önismerete kevéssé ösztönözte, hogy tükörbe nézzen. A történelmi szigor, pedagógiai tapintat, mindenekfö- lött azonban a nagyabbra, törő alkotód szándék mindig át-átjárta a. legjóbbakat. Szilárd értéktudatra adott mintát Fábry Zoltán, s a nyomában járók kritikai munkássága. így Görömbei Andrásnak, jóllehet a csehszlovákiai magyar közvélemény protokolljától több helyütt eltért, nem kellett elidegenednie a csehszlovákiai magyar irodalom önszemléletének előremutató elemeitől, sőt, mint mondtuk, tüntetőén hivatkozhatott is rájuk. A monográfia úttörője jellegét tehát elsősorban abban láthatjuk, hogy a megpendített nehézségek ellenére is meggyőző, egységes, eredeti képet festett az 1945 utáni csehszlovákiai magyar irodalomról, elkerülte a tárgyában lappangó alattomos buktatót: a kettős mérlegelés veszélyét. Nem ingott meg a csehszlovákiai magyar irodalom helyi és az egyetemes magyar irodalom általánosabb értékrendje között. Ugyanakkor — s ez nem kevésbé fontos — az emeikedet- tebb nézőszögből sem veszítette szem elől a csehszlovákiai magyar irodalom valóságát. Történészként az (újijá)szüle bősének, vajúdásának és lassú fejlődésének lett a krónikása, seregszámlát tartva a helyi értékek fölött, miközben az esztéta szigorral őrizte a küszöböt, amelyen túl már egyetemesebb értékek csillannak. * * 278
