Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Szarka László: A nemzetiségi kérdés kutatása Csehszlovákiában 1976-1982 (tanulmány)

ségi politikai gyakorlatban a kisebbségek vonatkozásában szintén a gazdasági és a társadalmi-osztály szerkezet kiegyenlítődése a legfontosabb (kritérium, illetve cél. Persze a nyelvi kérdés ilyen összefüggésekben is fontos tényező, hiszen a cseh és a szlovák nyelv elsajátítása nélkül semmiképpen sem tartják lehetségesnek a kiegyenlítődés megvalósítását. V. Minác a szlovák nyelv elsajátításában a „paraszti gettóból” kivezető utat látta, a Pravda cikkírói pedig 1968-ban az „állampolgári egyenjogúság alapvető feltételeként” említik azt.

Bár a föderatív rendezést rögzítő alkotmánytörvény nem beszél (kötelező államnyelvről, 6. cikkelyében azonban csupán azt szögezi le, hogy „a cseh és a szlovák nyelv használata egyenjogú a törvények és általános jogszabályok kihirdetésekor”, illetve az állami szervek tanácskozásain és az állampolgárokkal való mindenfajta érintkezésben. Ugyanakkor a .nemzetiségi törvény nyelvhasználatra vonatkozó rendelkezésének mindmáig nincs végrehajtási törvénye. Ilyen körülmények közt az olyan megfogalmazások, amelyek a szlovák nyelv kétségkívül fontos elsajátítását a teljes egyenjogúság alapvető feltételeként értelmezik, nincsenek éppen összhangban a nemzetiségi kerettörvénynek az anyanyelv jogait biztosító rendelkezéseivel.

Az e téren kialakult helyzetre jellemző, hogy J. Zvara egyik 1970. évi megállapítása ma is aktuális. (Más kérdés, hogy az 1980. évi népszámlálás adatai már jól jeláik a teljesebb rendezés hiánya nyomán támadt kételyeket, bizonytalanságot és bizalmatlanságot.) „Számunkra természetesen világos, hogy hazánkban a cseh és szlovák nyelv államnyelv^), de a kisebbségi nyelvek sem tekinthetők „nem állami” nyelvnek. A meghatározott kisebbségi területeken (ezeket a területeket még mindig nem jelölték ki) egyenjogú nyelvekként ismerik el őket. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy a többség nyelvének elsajátítása, vagyis az SZSZK-lban a szlpvák nyelv ismerete a kisebbség tagjainak objektív érdeke is.”3 A szlovák nyelv jobb elsajátításáról szólva Zvara egy másik munkájában azonban az idevágó intézkedések célját az általunk helytelennek tartott értelmezéssel — a szlovák nyelv elsajátításától függővé tett egyenjogúság elméletével — kapcsolja össze: „Céljuk (a magyar tannyelvű iskolákban a szlovák nyelv oktatását erősítő intézkedéseknek — Sz. L.) az, hogy a magyar nemzetiségű ifjúság teljes jogúan kapcsolódhassák be a szocialista építésbe.” (Zvara 1976. 273. oldal).

A legnagyobb nyelvi „elkülönülés” a magyar nemzeti kisebbség esetében jelentkezik (a magyar nemzetiségűek 91%-a otthonában kizárólag magyarul beszél). Jóllehet, a kétnyelvűség gyakorlata a dél-szlovákiai szlovák—magyar lakosságú járásokban is terjed, gyakoriak a nyelvhasználati problémák. A hivatalos ügyintézésben egy 1973—1975 közt lefolytatott felmérés magyar nemzetiségű válaszadóinak 45,8%-a, a mindennapi életben 21,7%-a panaszkodott nyelvi problémákra. A kétnyelvűség korcsoportonként eltérő színvonalú és mértékű. Átlagos értéke a magyarok esetében 74,7%, míg a dél-szlovákiai szlovákok 76,2%-a válaszolta azt, hogy beszéli a magyar nyelvet. (Végh L. 1976. 62. és köv. oldal).

Az 1968—1969. évi dél-szlovákiai, szenvedélyes hangú magyar—szlovák vita egyik tanulságaként azt vonták le, hogy hatékonyabbá kell tenni a szlovák nyelv tanítását a magyar nemzetiségű tanulók oktatásában. 1972-től bevezették a szlovák nyelv oktatását az általános iskolák első osztályában is. Priatel’ ((Barát) címmel szlovák nyelvű iskolai lap indult a magyar tanulók számára, új tantárgyi koncepciókat, tanterveket dolgoztak ki az általános iskolai és középiskolai szlovák nyelv és irodalom tanításához stb.

Végezetül még egy szempontra érdemes külön is kitérnünk. Hazai gyakorlatunkban a nemzetiségi politika alapelveiről szólva mindig szükségesnek tartjuk hangsúlyozni a magyarországi nemzetiségeknek a hazánk és a szomszédos országok, illetve nemzetek kapcsolatában betöltött hídszerepét. Érdekes, hogy az általunk feldolgozott hét év nemzetiségi tárgyú könyvtermésében a cseh és szlovák kutatók egyetlen esetben sem térnek ki konkrétan a csehszlovákiai nemzeti kisebbségek hídszerepére. A kisebbségek eredeti nemzetekkel való kapcsolatait általában mint a nemzetiségi kultúra sajátosságainak egyikét, illetve annak forrását szokás emlí274