Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Mészáros Sándor: Isten útjai (szociográfia)
Elég az, hogy János katona vót. Sokáig. Emre bá, Sánta Emre átoljárt a falu- jikba, ott vót minnyá, nem messze. S nekem azt üzente János bátyáim, hogyha nem akarom fejlbelövetni magamot, azonnal vonuljak bé! Ezt a hint hozta nekem Sánta Emre. Ne játsszak a katonai törvényekvel, mer nagyon szigorúak! Fejbelőnek a helyszínen, ha elkapnak! Vonuljak bé azonnal! Atyaiúristen, mit csináljak?! Mit tudjak csinálni, hova menjek? Há megbolondul az ember. Mondom az asszonnak: — Idefigyelj! Feküdjetek le, s aludjatok, én esszepakolom a székért úgy, hogy a lovat eppe csak bé kell fogni! Menjetek, aludjatok egy kicsit! Hónap reggel el kell menjek! Má vasárnap lesz hónap. El kell menni, mese nincs! Fel kell ülni a vonatra, s el kel menni! Azok se tudtak aludni, s én se tudtam, egész éjen bütyköltem a sátor körül. Ami csiak olyan vót, nehez vót, levettem, ami könnyebb, azt visszatettem. Megválogattam, hogy mit hozzak el s mit nem. Reggelt értünk. Esténieg elmentem, elbúcsúztam a komáktól s a barátoktól, rokonoktól. Elbúcsúztam a családtól, az asszontól. Hajnalba átolmenyek, megkérdem, hogy ndncs-e késése a vonatnak, hogy aszerint készüljek. Átolmenyek, há nincs az állomáson senki. Lent a raktárnál valaki matat, kiáltom: — Szomszéd úr, hol Van?! — Itt vagyak! — aszongya. — Mit akar? ■De még jó setét vót. öt óra előtt vót, mer öt órakor kellett vóna jőni a vonatnak. Lebafctatok oda hezza, s mondom: — Szomszéd úr! Mi van, mi újság?! — Mit alkar?! — aszongya. — Szeretném tudni, a vonat mikor jő? — Hogy mikor jő, szomszéd, azt nem tudom, de csak egy vonat fog jőni ezen a vonalon. Értesítettek, hogy szálljak fel, hagyjak itt mindent! — No, hálaástennek! — mondom. Evvel otthagytam. Mikor hazamenyek, há essze vannak a komák gyűlve mind. Bejöttek, levettem vagy három üveg pálinkát: igyon most mindenki! Mondom: — Máma menyünk! — Há hova?! Há mi van?! — Nee, mi van... Az utolsó vonat jő ezen a vonalon, több magyar vonat nem fog közlekedni, itt maradásunk nincs! ! Nekünk menni kell, ha parancsot kapunk, ha lem, nekünk indulni kell! S evvel a tudatva! menjen haza mindenki, s készüljön nea, melyik percen el kell indulni! Nem lehet várakozni! Én es lefekszem, kialu- izom magamot. Mielőtt lefeküdtem, mondom az asszonnak, és Berta es ott vót. — Pihenjetek le tü es, mer legalább délibe, délután egykor, ha addig nem jő sam- nelyen parancs, mü akkor es elindulunk! Alighogy lefekszek, há anyám jő. A szomszéd faluiból, tőlünk vót vagy húsz kilométerre. Vendég Menyár szekervel hozta el. Há csak sürgetem őköt, hogy induljanak el, menjenek vissza, induljanak neki Magyarországnak, el innét a végtelenségig. Vágtunk egy sűdőt nekik, megpörzsöltük, felvágtam, miegymás, há biza lett így óra mikor ők es elindultak. Mü es megebédeltünk, osztá eocer csak hallom a kocsizörgést. Kocsizörgést in- let es, kocsizörgést onnat es. Nezek ki, há az egész falu... El van indulva, min- ienki megy! No, hálaistennek, mondom, akkor én es menyek. Jézus segedelmével elindultunk, s éjfélre már felértünk Topolyára. Fődes úton nentünk, nehez vót a lónak nagyon. Hétfő este léptük ától a magyar határt. A vót nagyar határt. A német csörudérség elénk állott, elirányítottak Mélykút felé.' János- íalima—Mélykút felé. Ott este megállattunk az út mentin, s ott háltunk. Bácsalmá- ;on háltunk meg. 213
