Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Kendi Mária: Téllel ijesztgető elaltató (vers)
Node drága házinéni: megfagytak a madarai. Az a hegyes épp most hűl ki. Megállj, apád elfenekel! kinyithatja tetemüket, törheti szét a kalickát. Bálvány-kori szentségkeret — idézem a leveledet: aki fánktör, megemleget... Üreges csontjukba beköltöznek a pilóták. Megtöretnek mind a szentek. Ahogy illik, meggebednek. Közelről nézem, bomba-jó. Felszirénáz egy SEJHAJÓ! (Ne verjetek nagyon agyon.) A versek alászállnak — bűnbocsátó cédulák. Nem járhatsz egy behavazott lépcsőn büntetlenül. III. Utazásom riadalma, boldogságos fehér sapkák! Mintha madár szárnya nyomát veszti: settenkedő szűzi alak. Elmerülés hava, meglásd. Fátylasan a tél oltára előtt jégszoborrá ne fagyj! (Megálmodtam, hogy hiánytű leszek.) A «korláton áthajolva el virít az idő. Kicsik leszünk, és ha nem, hát nagyok. Bércen ülünk. Háborgó koponyánkat a tél megveszi, polcára teszi. (Repülő-roncsait egybegyűjti a pilóta.) Én valék az egyszem rózsa, szegény Kis Hercegem. S hogy mindezt felfoghasd — a légüres térben nyakladozik — maradék hat fejét bérbe adja a sárkány.
