Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - BOZSOKI TANÁCSKOZÁS, 1983 - Debreczeny György: Sárándi József: A teljesítmény gyönyöre
Sárándi József: A teljesítmény gyönyöre Sárándi József negyedik verseskötete tartalmilag meglehetősen egységes. Verseit a hagyományos poétika állapján szerelmes verseknek kéne nevezni, ami azonban megtévesztő lenne. Nem a klasszikus értelemben vett szerelmes versek ezek és nem is a jó erkölcsöt sértő szerelmi aktus-leírások, mint azt némely felette erényes olvasó tudni véli. Ez a besorolás még akkor sem lenne pontos, ha a szerelmes vers fogalmát kitágítanánk és ebbe a kategóriába préselnénk bele valamennyi verset, .mely a férfi és nő miniden (bármely) kapcsolatával foglalkozik. Ugyanis Sárándi verseiben nem elsősorban a nemek találkoznak, hanem emberek a nemiségben. Míg a klasszikus szerelmi költészetben egyetlen másik létezik — legalábbis egy versen belül —, az Imádott Lény, addig Sárándínál több (és többféle) másik van jelen egyidejűleg: az éppen szeretett másik, az elhagyott másik, az elhagyni kívánt másik, a .leendő másik stb. Első kötete, az 1973-ban megjelent Vándor az aszályban még a hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje közösség—egyén viszonyát helyezi a középpontba. Sárándi ekkor úgy érzi, az embernek, mint egyszeri és egyedi lénynek feltétlenül eszmé- (nye)ket kell keresnie és választania, hogy majd azok szerint éljen. Önnön erejében bízik egyre inkább az ember, tömegbe verődve gjircöl, s lázong — vállán a történelemmel — írja a Kétely című versben. Entetmiségiíként se feledkezik el a munkásokról. „Azoké e dal kik hajnali gyárszirénák / figyelmeztető kakasszavára riadnak’’ — írja. Ebben g. kötetben (még) található néhány hagyományos érteleimben vett szerelmes vers, párosrímű szerelemdal. A Tűzoltók napjá-iban (1976) megváltozik Sárándi életérzése. Míg első kötetében a természet mintegy hátteret ad a mindenhatóságérzésnek, itt már pusztul (Világok miága), a mindenhatóságokból pedig „oeilányd versmagány” válik. Amit eddig szabad választásnak hitt, kényszerű alkuvá lesz. A Barbárság korá-faan (1980) végleg eltűnik az amnipotencia érzése, helyette többféle életformában próbálja meg-, illetve feltalálni magát a költő, de egyik választható szerepet sem érzi igazán magáénak, mert mindegyikből hiányzik a beteljesül, a többféle szerep összeegyeztetését (például munkás-értelmiségi) pedig nem érzi már lehetségesnek. Ahogy Hangulat jelentés című versében írja: Másik élet kellene más test más szerelem másik ország hol feledhető e gennyedző ég s megfélemlített tisztaságom Mert hogy is lehetne eligazodni egy olyan világban, ahol „minden mást mutat lényegénél”? E kötetben háttérbe szorulnak a korábban előszeretettel használt kötött formák, aminek egyik oka lehet az, hogy sok az önmegszólító vers, melyekben Sárándi kételyeit fogalmazza meg, s ezek nemigen tűrik a kötött formákat. Bár mindenféle azonosságtudatot elvesztett, mégis úgy véli, a korábbi eszmé(nye)k átmenthetek a magánélet — ekkor még tágasnak hitt — szférájába. Ezzel próbálkozik meg a kötet utolsó — és egyben legterjedelmesebb — Ciklusában, a Love story-ban. 187
