Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Takács Imre: Halottak sétaútja (vers)

Egy jó asszony rabtartásából kaphatunk kimenőket, de sírból csak elvont eltávozással jöhetünk föl, belátva, hogy az élet alapjaiban gyönyörűség; visszavonva átkunkat,

mert haraggal igaztalant is mond az ember, mégha haragra lobbanását igazság gyújtja is föl.

Szeretnünk kellett volna magunkat sakkal jobban! — csakhogy akkor égig érnének az árnyékok, ha a magunk megkímélése végett megkushadunk, hiszen megóvni magát a legostobább is tudva tudja.

Mégse mondom: MI PORLADUNK EL

EBBEN A CSODA-LÁNGBAN.

Mégse mondom: MINKET EZ A CSODA-LÄNG PORLASZTOTT EL. Felelősek vagyunk a halálunkért, mint ahogy felelősek voltunk értük.

... Nem sikerült a remeklés;

Picasso majdnem száz éve, sokezer üzenete dunántúli dombjainkról nézve az Alpok nagy tömege — bár a sömjéni hátakat is onnan sodorta le a fekete víz.

A maga-rongálásban legkiválóbb két férfi a fényszóró-fényben, hogy szinte melegíti a megvilágításon fölül a kabátjukat ezzel a látható sugárzással valamelyik erőmű turbinája ...

A mágneses tekercsek izzítják föl az estét, hogy megfölözhessük a csillagvilágítást a templom vakolatán, hogy utánozhassuk a csillagokat a felhők has-felének, hogy lássuk a szikrázó szempárokat és a lobogó hajakat.

Nappal indultunk el a mű-növényzetes városrészből, és ebben a csupa-kő, csupa-szigorúság ős-zónában találjuk a virág virágát,

évezredek fölébresztett dallam-üzenet-szféráit, felhő-rajzolatát.

S majd a falak beszélnek nekünk, mikor hazamegy innen minden élő, majd' mikor lekapcsolják a fényszórókat — és lehet, hogy szemünkbe tűnik fönt egy csillag.

Ne kelljen kimondani az áment mégse, soha!

Visszaballagsz a temetőbe, de léted fölparázslik.

A sárga agyaghasábon át is izzó acélfonalak tűznek át engemet.

Ezért van, hogy beszélek hozzád néha nappal, reggel edésemben is, álmomban is.

Jó, hogy ittvoltál, bár egy szót se szóltál.

1983. május