Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - Száraz György: A tábornok XXXIII. (életrajzi esszé)
gása, csupaizom atlétatestének az akciója — most is látom, jön fiatalos, acélos erővel, lüktető, taposó, gázoló, .biztos lépéssel —, akárcsak maga a jelenen átdübörgő s a jövendőt ostromló világtörténet. Neki nem párduc a totemje. Valami más, fejedelmien, sőt istenien hatalmas lény az >ő totemje, igen, tán épp az a mithifcus bika, mellyé Zeusz változott, hogy a szépséges (Europa leányzót magának elragadja ... Ahogy a Duce staccato szónoki szavának az ébresztő diadalmas döngését hallod, hol Sciipiót, hol Suliét, Mariust látóid benne, máskor egy-egy mozdulatban Augustusira, Titusra ösmersz... Vannak viszont percek, amikor imperátori bronzarca a csalódásig hasonlít Napóleonhoz... A nagy hódítók, Caesartól Don Jüanig, mind nagy tömeghipnotizőrök és Mussolini minden korok legnagyobbjainak egyike ...” Már-már úgy tűnik: a hozsanna tovább nem fokozható. De igen: „Mussolinit szemlélve az ember (kezdi megérteni azt a latin szellemet, mely az antik Róma nagy imparátorait már életűikben Diuiísnak, .isteninek’ nevezte, s már életükben szentélyeket állított nekik ... A Divus Dux vulkánszeme rásugárzott a tömegre - csoda-e, ha hisznek benne? És csoda-e, ha immár világtörténetté nő az ő embertitáni legendája?” A magyar „Gömbölini” pedig megy az „isteni vezér” példája nyomán. November 20-án idehaza tárgyal Dolfussal, az osztrák „zsebkancellárral” — Róma—Becs—(Budapest tengely! —, egy napra rá 2700 falu hódoló küldöttségeit fogadja, majd zászlóbontó körútra indul az országban. (Miskolc, Eger, Nagykőrös, Szolnok, Győr, Pannonhalma, Pápa, Szombathely, Szeged — zászlók, felvonulások, bankettek, tisztelgések, jelentéstételek ... Készül a „lelkeken nyugvó” hatalom. Németország — a majdani „új szerelem” — most még nem olyan fontos; ott egyelőre zavarosaik a dolgok. Adolf Hitler szeptemberben még igen biztatóan nyilatkozott meg a Völkische Beobacht erben: „A nemzetek hatalma nem a nemzetközi konferenciák urnáiban elhelyezett szavazataikban rejlik, hanem abban az erőben, amelyet a történelem mérlegére tudnak vetni.” S az is igaz, bogy Pranciaország kezd elszigetelődni a Népszövetségben: az amerikaiak erőltetik Hoover tervét az egyenlő leszerelésről, amely számúkra is csak hatvanezer katona fegyverben tartását engedélyezné. A Candide című párizsi hetilap november 2-án, (halottak napján címlapon hozza a bánatos karikatúrát: megtört Marianne a frigiai sapkával, koszoirúzza a sínkövet, amelyen ez áll: La Vidőire. De alig négy nappal később a német birodalmi választás oik on elkövetkezik a nácik kétmilliós szavazatvesztése; kitör a pánik a hitleri vezetésben: félő, hogy az elszákadó tömegek balra mennék, a munkáspártok felé. Igaz, december 7-én ismét Goring foglalja el a Reichstag elnöki székét, de másnap máir a teremben verik össze egymást a náci és (kommunista képviselők. Közben Sebei oher tábornok lesz a kancellár, szociális kedvezményekkel próbálja csillapítani az indulatokat, s úgy érzi, most meg lehet állítani Hitlert. De parlamenti bázis nélkül kormányoz, reformjai ellen együtt tiltakozik tőke és nagybirtok; nincs messze az idő, amikor elmondhatja: ^Hetven napja, hogy hatalmon vagyok, s azalatt naponta hetvenszer árultak el.” Viszont december lil-én, angol—amerikai nyomásra Genfiben megszületik az öthatalmi nyilatkozat, amely elvileg elismeri Némétország — s általában a legyőzöttek — katonai egyenlőségét. Igaz: nem változtat a versailles-i béke- rendszer rendelkezésein, tehát gyakorlatilag miniden a régiben marad. A franciák mégis báborognak, most már azért sem hajlandók kifizetni Amerikának 142
