Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - Takács Imre: Tilinkó a király-sírokon (esszé)
görög körtáncokat sohasem ismertem voJna, ha nem leszek kíváncsi a. környezetünkben élű mi-magunkra. Mi — mostani ötven és hatvan közöttiek — az ötvenes évek forgószeleiben épp, hogy csak lábon álltunk, éppen hogy csak válaszoló pozícióban maradtunk, de valami titkos mozdulatot kellett hogy tegyünk azért, hogy most a gyerekek szedik össze két háború törmelékei közül a kincseket. És ők nem csak összeszedik a kincseket, de 'életet adnak a már-már halálra ítélt kultúrának. A fehérvári Lenin-iakótelep egyik üzlethelyiségében székel a középdunántúli íróicsopart. Itt nemrégen káposztáskertek párállottak a nyári reggeleken, városi paraszt-gazidák etették hajnalban az állatokat, indultak aztán a Bőrgyár dűlőbe csalamádét vetni, vagy a városba fuvarozni. Most ezen a helyen, talán egy lóistálló ammóniákos, vagy egy parasztos konyha disznóölés- szagokkal telt négyszögiéiben, elmúlt-idejű Léte után a tövis-alapozású beton- létben Moldvától Győrig, Sopronig, Kapuvárig, lenek Tolnáig, Baranyáig, északra Szatmári® hangzik nekem a Tilmkó előadásában a magyar zene. És ahogy már emlegettem, a szomszédos népek zenéje is. Nem kellene elkeseredetteknek lennünk. A telefonból is a bóvldzenét haljuk, ha fölhívjuk délben a munkahelyén a barátnőnket, mégis mondhatjuk: győzött a jó. Nem akar a bóvli helyére lépni — győzött. Ezekben a hetekben újra egy hosszú verset írok. (Címe: Halottak sétaútja. Ebben a versben PesoVár Ferenccel Sétálunk a belvárosiba. Övele, aki gyakran ott ült a táncházban, aki nehezen viselhető gúnnyal is nevelte a fiatalokat, és aki — éljen a Tilinkó! — megleckéztette volna a zenészeket, ha azok hamis hangot, fognak. Pesovér Ferenc jóváhagyására bízom magamat a bizalmammal, mivelhogy. mégsem vagyok népzenetudós mindamellett... Olvassunk a készülő versből egy részletet! Örömünkben is sírhatunk, ha így valamit visszakapunk. A dob nem a kivégzések hangszere csupán, a dob itt megdobogtatja a lányszíveket, az asszony-szíveket, a terhes fiatal nők véráramait gyorsítja föl a dob-hang, és a fiúk magtermő testét indukálja, fölébreszti a csírákat, az alvó-rügyeket, a hámot lemossa rólunk a kipirulással és az izzadással. Mérgeztük magunkat egyfolytában — ezt te is tudod. A minap cigányzab-csokrokat téptem ki a földből, hogy a szerényebb füvet előnybe részesítsem. Mért nem tudtuk kitépni magunkból is a mindig áhított belső rend ellenét. .. ? Buja testünk épségben maradt volna, füttyögethetnénk vőfénysíppal ebben a meleg förgetegben, kedves kedvükre lennénk, akiket mi neveltünk. Aki tőled, tőlem is tanult, jár délcegen — bár megpofozhatná a két halottat, akik árnyékkal, habár üdvözléssel idejöttek a hegedűk, a sípok, a nagybőgő villamosságában két helyet elfoglalni. 131
