Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 2. szám - Takács Imre: Tilinkó a király-sírokon (esszé)

ÜLDÖGÉLEK EGY LAKÁSBAN

Abban a lakásban üldögélek, amelyben a Mákvirág elbervadása, de inkább máshova kerülése után a mákszemek kicsírázták. Három fiúnak a szobája ez, ahova átjövünk a nappaliból. Az egyik fiú karnagy, zenetanár és az együttes vezetője, a másik fiú táncol a táncházakon, különben pedig könyvtáros, a harmadik fiú tagja a Tilinkónak. A harmadik fiú az a vidám gyermek, akivel a doíbverő-játékot eljátszottuk. Itt is a legkisebb malac borította föl a vályút — megnősült, elvilharzott, de a fekvőhelye még most is itt van, s fölötte az autós plakátjai a mennyezetig. i(Ez bizonyára egy más korszak volt Kneife! György életében.) Az ágy pedig a rakodóhelye az Imrének, aki a napokban a tiszti- klulb színháztermében vezényelte fél nyolokor az Alba Regia Kórust, de még aznap zenélt a táncházban is. A karnagy urat kalotaszegi bujkáiban látom később az Ösfehénvárfoan. A falnak támaszkodik. Átöltözései nem játszások, hanem két zenekultúra-réteg éltetései István városában.

Kórus-kultúra és népzene. Ehhez mérve szétszórtaibb vagyok, mert a kórusokkal, a klasszikus zenekari és aratórikus művekkel, az Amstrong-féle dzsesszel és a népzenével egyaránt barátkozom. Ha Óceániában utazgatnék, a pápuák zenéjéhez is lenne fülem. Mint ahogy a maszkjaik újjáalikotásáihoz volt kezecském.

Három fiút útrabocsátani nem kis dolog. Nem is buta boldogság, ha érdemes emlékezni a szobájukra.

Letesszük az életet magunk, hogy más vegye föl.

— Itt nyekeregtek a drágák, itt tanulták, barátaikkal együtt itt próbáltak.

Megisszák a nem kívánt bort is erre, és megyünk tovább.

1 9 8 3. MÁRCIUS 9 - E, HEREND

A legényessel való búcsúztatásra már Nagy László halála napján gondoltam. A Farkasréti temetőiben mégsem ropogott a legényes, de szólt a Muzsikás-zene, énekeltek a Bartók-együttes lányai Marosi Júliával az élen.

Pesovár Ferenc temetésiére is elgondoltam, hogy majd az együttes sír helyettem, a Fejér megyei Népi Együttes, mert negyedszázad leforgása alatt nekik segített ő. El is jött az együttes mind a temetésre, aztán szerényen viselkedett, egynéhány hangszerrel játszották csak a Juhait elveszítő lány keservesét, majd halkan és tartózkodóan elénekelték Pesovár Ferenc gyűjtéséből a következőt:

Iszik a nyúl, meg elszalad, fáj a szívem, majd meghasad, fáj a szívem kívül, belül, bánat szorítja kétfelül.

Él ebben a korban a lélek — én nem félek. Mondhatnám azt is: Félek, barátaim, de ennek elleniére se vagyok bizalmatlan. A műszerek között a szívünk tovább dobog. A műszeres világban is a szívünk dobogása a döntő ütemezés. Ha a kolera és a pestis nem tudta az emberiséget kiirtani, akkor most mitől féltek? Az atombombától lehet félni, de egyben a bűnözők gyávaságában is lehet bízni. A gyávaságban is lehet bízni. A félelem nemcsak a mienk, de jobban övüké is.

128