Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása

szerint nem lett volna mód a bontás megakadályozására, akaratát Sorg-gal szemben is keresztül (tudta vinni. Sőt, a házat tulajdonosa, Wydler Károly 1938-ban helyre is állíttatta.

Ezek az esetek engem (meggyőztek arról, hogy a régen elavult törvénnyel nem lehet eredményes műemlékvédelmi munkáit folytatni, ibár főnököm, Gerevieh Tibor nem osztotta véleményemet. Almikor 1939-iben római ösztöndíjat kaptam és így a román stílusú művészet tanulmányozása mellett az olasz műemléki szervezettel is alaposabban megismerkedtem. Majd az 1939 júniusában megjelent új olasz törvény szövegének lefordításával a kis könyvben a szervezetet be is .mutattam. Az iitt elkezdett munka további folytatása és eredményeinek vizsgálata messze túlnyúlik e fejezet korhatárán, s ezért később még részletesen szeretnék e kérdéssel foglalkozni. Ez alkalommal azonban inkább Rómáról.

Az, hogy római ösztöndíjhoz jussak, az szinte kijárt nékem Gerevieh melletti munkahelyem és fehérvári, esztergomi működésem, továbbá Gerervloh hatalmas románkori kötetével kapcsolatos teohinikai munkálkodásom után. Természetesen imái két ízben — igaz, rövid ideiig — jártaim Rámában s talán nem hangzik blaszfémiá- nak, ha bevallom, ezeken az utakon alig hatott rám az örök város.

Mindent elöntő római szobraival, ugyancsak uralkodó barakk épületei vei nemhogy lekötni nem tudott}, valósággal taszított. Ennék ellenére megpályáztam az egyik ösztöndíjat, mert hiszen az módot adott az olasz román stílusú anyag megismerésére, nem is beszélve a számunkra elérhetetlen külföldi könyveikről, az olasz szak- iradatomról. Most, utólag visszatekintve meg kell állapítanom, kevés esemény hatott rám Olyan mélyen — talán nem túlzás a sorsdöntő kifejezés —, mint az a bő fél esztendő, amit a Via Giulián álló egykori Palazzo Faüconier-iben, az általunk úgy nevezett Aocadamia d’Ungheria-ban elfölíöttem. Pedig a kezdet nem volt biztató s az ott-tartózlkadás nem volt zavartalan.

1938 augusztusában behívtak a nehéz tüzérüteghez, a felvidéki bevonulás alkalmából. A 15 am-es lövegek akikor a magyar hadsereg (Legnagyobb — így legmesszebbre hordó — tűzfegyverei voltak s ütegünk az Ipoly partjához közel foglalt el tüzelőállást, azzal a feladattal, hogy szétlőjj üik a cseh betonbunkere'k .védővonalát. Csak .két dolgot nem értettünk. Miért kellett bennünket egy vasúti (híd mellé telepíteni, mikor a naponkénti 6—8 áthaladó vonatpárról bárki fáradtság nélkül megállapíthatta, itt állanak a magyar hadsereg legnehezebb ütegei. A 'másik, ami kissé aggasztott, hogy a velünk 'közölt kém:jelentések szerint szemben — számunkra elérhetetlen távolságban — álltak a cselh 20 am-es lövegdk, nyilván azzal a céllal, hogy bennünket semmisítsenek meg. Hogyan gondolta ezt ihadvezetésünk, nem tudom. Egy jelenet azonban emlékezésiemben marad.

Jól kiépített tüzelőállásunkfoan vidám élet folyt, nyoma sem volt kaszárnyái dmllnek, estémként rendszerint meghívtak valamelyik közeli birtokoshoz vacsorára, borozásra. Egy ilyen este az Ipoly túlpartjáról erős fegyverropogás hallatszott. Támadástól tartva rohanva 'tértünk vissza, ahol az a megnyugtató figyelmeztetés várt: csak külön parancsra szabad tüzelni. Tüzelni — kérdezte az ütegparamcsnok —, hiszen még kisegítő célunk sincs. (Akik nem voltak tüzérek: a lövegek kezelői a legritkábban látják a célt, az üteg parancsnoka egy általunk is .látott ponthoz — ez a kisegítő cél — viszonyítva adja meg az irány zás, a (beállítás elemeit.)

Nem gondoltam, hogy a Felvidékire való „bevonulás” részleteiről beszéljek. Ma már tudom, .milyen csalékony és kártékony tévedése volt ez a magyar történelemnek, de ez a tudat sem törli ki belőlem azt az élményt, hogy amerre jártunk, nem csak kitörő ujjongás, hanem színtiszta magyarság fogadott. Legfeljebb az tűnt fel nekem, hogy szép, töbnydre új házak, rend, tisztaság és a jólét szemmel látható jeleit 'találtuk. Hiába — gondoltam — a Kisalföld bőven termő földje más embereket nevelt, mint a hazai bolettás, hárompengős búzaár.

Itt ért a hír, hogy azokat, akik külföldi ösztöndíjat kaptak, le kell szerelni. Hazamentem, megnősültem s január elején feleségemmel együtt utaztam Rómába.

1300