Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Mándy Stefánia: Bálint Endre összegyűjtött lélegzetvételei

Ebben a nyitott térben már semimá sem hat furcsának. A szökdécselő ötletek, világvégi gondolattársítások olyan pillanatokat is felelevenítenek, melyek alighanem csak egyetlenegyszer fordulnak elő egy ember életiében. „1943. július 11-én az esz- tergam-tábori nagyibarakkban — aíhöl ‘kétszázan feküdtünk éjjelente több ezer bolha kíinzó társaságában —, e délelőbtöm, meleg nyári napon sákkoztam az »'ügyeletessel«, amikor bejött a század postása egy sürgönnyel, amelyet feleségem ‘küldött: Pisti fiúnk megszületett, egészségesek vagyunk.”

Azt hiszem, szenvedéseinek közhelyeihez tartozik viszont, hogy a szeretetvágy- tód és szeretettél itúltömött emberi lélek örökös bűntudatát cipeli, azt az általa úgy fogalmazott bűntudatot, „amely olyan pontosan jár mint az óra: csak éppen visszafelé forognak a mutatói, és szüntelenül keresem jelenemnek a távoli és közeli múltaikban következményes ábráit, a jellem fény-áinnyök játékban vibráló optikájában.” De töredelmesen bevallja azt is, hogy nála „minden, ami játék volt, azonnal felvette a hazárdság formáját, a szenvedélyét és a szenvedését.” Ezután újabb megrázó önvallomás következik, míg egy-!két oldallal odébb egy József Attila citátum többször is hangsúlyozott két sora: „Játszom. Azé az érdem, ki játszhatott.”

Tragikumtól sötétlő, humortól szikrázó és alkotásiban égő életének csúcsán egy gyerekkori történelemórára emlékezik, a Szókratész óta valószínűleg példátlan tör- ténelemleakére, amikor is Bruck Ármin tanár úr egy pohár vizet ‘bért tanítványaitól és szájába vett valamit, amitől nemsokára lefordult a székről. „A temetésen szinte mindenki azt várta, hogy Brucfc Ármin mondja majd el a búcsúbeszédet, de- hát ez még akkor nehézségekbe ütközött, magnó sem volt és az elhunytakat is nehéz volt életre kelteni.”

Mégis, 1956 utáni emigráns éveiben egyszer kibandulkolt az Auvers-sur-Oise-i temetőibe, hogy felkeresse Van Gogh sírját. A két testvér, Vincent és Theodore kettős hantját elborító borostyánból levágott két 40—50 centis ágacskát, hazavitte és üvegbe tette. Az ágacskák gyökereket eresztették, .földbe kellett őket ültetni. Egy év múlva Bálint már annyi „Van Gogh-repké,nnyel” rendelkezett, hogy 1962-es hazatérésekor a dús termést szétosztotta párizsi ‘barátai között. iHaza is hozott két palántát. amelyeket féltve nevelt tovább, mert még most is alig hiszi, hogy találna a ‘maiak között bárkit is. „akinek festészete ennyire léléktől lélékig viszi a szellem üzenetét”.

Bálint Endre írásának nagy értéke, hogy igen hamar rájött, hogyan is tehet az eltávozottakat életre költeni. Vagyis minduntalan arról tanúskodik, hogy akik nem hiába jártaik itt, nem is távoztak el soha. Emlékezetének 'kaleidoszkópjában ezer élet vibrál, számtalan életmű villan feli. személyes és világtörténelem lélegzik könyvének lapjain.

Ó, a múlandóság szelleme a gyanútlan-érzőt úgy lengi be. mint kusza füstlobogás.

Valónkkal mégis, hogy sodratunk, nem múló erőnkkel így vagyunk isteni-létű szokás*

Bálint Endire hát mindmáig a tőle legtelhetőihben megtette a magáét, hogy ne váljon prédájává „a demdurgosz erőszakának”. Ezt azok tudhatják igazán, akik közelről vagy akár a távolból is figyelemmel ‘kísérték a művész ‘hetvenedik esztendejének fenyegető fizikai küszöbhelyzeteűt és azt a csodával határos testi-lelki-szelle- mii újjászületést, amit — neki kell tudnia — milyen erőnek (köszönhet. KüsZködései- nék, szívós munkásságának, hihetetlen ellenálló erejének pedig valójában írásainál is döntőbb tanúságtétele a hetvenedik születésnapja alkalmából most megnyílt — isten tudja, hányadik, de eddig minden bizonnyal legteljesébb — műcsarnoki retrospektív kiállítás.

* A Rilke-szonett utolsó hat sora.

Budapest. 1984. Magvető (Tények és tanúk), 374 old. A könyv szövege eredetileg fejezetenként jelent meg az „Életünk” utóbbi évfolyamaiban.

1296