Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Mándy Stefánia: Bálint Endre összegyűjtött lélegzetvételei

Élete házának hetven ablakán nézegethetünk ki vele együtt és a kilátás csakugyan sajátos. Meg kell érteni, hogy innen nézve miért olyan nagyok a sors vélt apróságai is és egyszersmind hogyan foszlik hirtelen semmivé az oly félelmetes rohamokkal tagolt végesvégtelen.

Volna valóban az idő, a romboló?

Mikor töri össze a nyugvó ormon a várat?

S ez a szív, az istenekhez végtelen odatartozó prédája mikor lesz a demiurgosz erőszakának?

Volnánk mi valóban a félve-törékenyek, ahogy a sors ezt vélünk egyre hitetné?

A gyerekkor, a mély, vele mind az Ígéretek: némulnak később közönyös gyökerekké?*

Rilkével együtt az alkotóik hosszú sora felel műben, szóval, életével. „A gyerekkor, a mély, vele mind az Ígéretek” nem, nem némülnak „közönyös gyökerekké”. (Érzékeny növényzet, beérő zsenge és szélverte fatörzsek — göcsörtös ágak, hegedő rönkök és az eleven rajzú gyanta furcsa arabeszkijei mind az el nem némít- ható gyerekkor forrásvidékén sarjadnak. Azután dzsungel nő, trópusok terjeszkednek szét és egy festő bolyong a Iboldog-iboldogtaJan ősi tájakon, titokban imég mindig bizarr mosollyal fürkészve, hogy fölnő-e az ember egyáltalán? „Bizonyára feltűnt néhány embernek, akik közel akartak kerülni képeimhez, hogy milyen fontos számomra a rend, és a csend, vagyis az érzelmekről való számadás, szerkezetes felépítésű formák segítségével. De fontos a játék is, hiszen így tudom csak elhárítani az engem követő vagy körülvevő árnyak fenyegetését és újraélni a gyermeki elen* K. M. Rilke: Szonettek Orpheuszhoz. II. rész. 27. vers. Fordította Tandori Dezső

1294