Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Lőrinczy Huba: Költőnő a végeken (Pécsi Gabriella: Vadalma-sortűz)

Ady szavával: „Tervek fogytán, hiteik apadtán” buggyan fel ez a líra, s a föl- fölcsapó dacok és lázadások is a reménytelenség pozíciójában fogantak. Több élménykor kontúrjai is kirajzolódnak a versfüzérben. A szerelem örök ingamozgását, magas- és mélypontjait, két ember kapcsolatának ambivalenciáit csakúgy elénk tárják egymással feleselő költemények, mint a múlhatatlan Kormos-élményt. Számos vers beszéli el a száműzöttség, a be nem illeszkedés, a vidéki lét keserveit (köztük a nehezen felejthető prológus és a Göcseji tulipán) s az ifjúság veszésének, a pusztulás biztos tudatának döbbenetét. Talányokat fürkész — hasztalanul — a lírai én (Szeptemberben, Őszi kérdések), s a lélek ösztönmélyeiről, egy ősi, animisztikus világba vetett hitről hoznak hírt a varázsigék, ráolvasások. A civilizáció, a természettől és a természetestől elvágódott városi életforma sivársága (Történelem, Ünnep) keserű tapasztalata Pécsi Gabriellának, ennél is jobban fáj neki a világmozdító eszmék, nemes hagyományok törpülése, kiüresedése (Ősz, violában, régen, Ütközet után), a késő (?) utódok méltatlansága a nagyszerű elődök hagyatékához (Elismervény, Keserves, Bartók Bélának, minden emberlakta helyre). Egymásra épülnek, egymást hangsúlyozzák az élménykörök, ekként lesz a vesztett illúziók kötete a Vadalmasor tűz.

Akadnak gyenge, érvénytelen versek is e gyűjteményben (Magamtól 31, Szó, Jeszenyin-kék, Juharfa). Bennük az ötlet egyáltalán nem avagy csak részlegesen lényegült költészetté, a verbalizmus ballasztja terheli őket, illetve az egységes átfonmáltság hiányzik. Ámde ne legyünk igaztalanok: nem ezek határozzák meg a könyv karakterét, esztétikai arculatát. Értékes, szuverén költészet a Pécsi Gabrielláé, műveinek többsége jelentéssűrűségével és polifóniájával méltán vívja ki figyelmünket. S a sok jó darab közt egynéhány kiemelkedő is akad. Általában kitűnőek az önarckép-versek és a ráolvasások, megkapóak a Kormos-siratók s a groteszk-fanyar számadások. Az idézést érdemlő költemények sokaságából szemléltesse itt e líra immanens értékeit az alábbi, kevés szóval is eleget mondó négysoros:

„rozsdás lándzsák gúlában avartűznél

november légiói melegednek fázunk”

(ősz, violában, régen)

Ne hallgassuk el végezetül egy-két aggályunkat. Ez a költészet — úgy tetszik — örökös küzdelemben áll az elnémulással. Meglehetősen szűk az a világ, amelyet Pécsi Gabriella versbe fogni képes, s legértékesebb, legérvényesebb alkotásai majd mindig a lírai önszemlélet produktumai. Bajos dolog egy poétát világának tágítására, a személyesség körének átlépésére inteni. Mindenesetre úgy találnék: a Vadálmasortűz inkább lezár egy periódust, mintsem egy újnak a nyitánya volna. S ámbár a szerző olyannyira tiszteli a horatiusi „nonum prematur in annum” elvét, hogy egy esztendővel még meg is loldja, s osztjuk magunk is Pilinszky nézetét — „Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hlanem hogy íveljen” —, verset-kötetet örömest olvasnánk jóval sűrűbben is Pécsi Gabriellától.

Zalaegerszeg Város Tanácsa V. B. kiadása, 1983.)

1288