Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Héra Zoltán: Ráismerések (napló V.)

Nem valami jó érzés tapasztalni, hogy a halálról szóló nyilvános vitákban nálunk most a filozófusok tudnak a legkevesebbet. »Vonalasnak« képzelt vul- gármaterializmusukhoz képest, amely az egyéni életen túli, „túlvilági” lét fel- tételezését a céloksági gondolkodásra magyarázza, a teológusok életközeli, mostanában oly gyakorlatias, teoretikus állásfoglalása szinte maga a dialektikus materializmus. Filozófusaink elfelejtették, vagy talán nem is tudták soha, hogy bizonyos — és egyáltalán nem oly közvetett értelemben — igenis létezik a halálon túli lét: minden volt-megélt élet valamiképpen tovább adott élet, halhatatlan még a halvaszületett csecsemő is. Ami lett, mindig következményeket vont maga után, s ezért így vagy úgy nem tudott — nem tud — tovább is nem létezni.

*

Nálunk a kereskedők többsége betanított munkás: elárusító. A kereskedelem, amelyben a költők mindig is valami sátánit láttak, ezzel lett még ördögibb. Érdeklődni az áru jellege iránt, megkérdezni, hogy mi az egyáltalán, hovatovább a legnagyobb sértésnek számít. Az előkelő az, ha valaki semmit sem tud az árujáról, ha teljes meggyőződéssel éreztetheti, hogy ugyan eladja »-ezeket itt«, de odáig még nem süllyedt, hogy meg tudja »mik is ezek a vacakok«. — A szellemi termékek árusítása, kilóra — néha úgy látom, nem vagyunk messze ettől.

*

Gyűlésezett a Múltkutató Bizottság. Előadták, milyen erőfeszítéseket fognak tenni a múlt forrásértékű emlékeinek felkutatására és megőrzésére. Kérdezem, mint ahogyan kérdezte több jelenlevő is, mit tesznek a jelen emlékeinek megóvására? — Hiszen — mint mondta is ott valaki — tonnaszámra mennek zúzdába a jelen emlékei. — Az majd a jövőbeli múltkutatók témája lesz — válaszolta az elnök. Még jó, hogy szeméremből hozzátette: „Kezdeményezéssel fogunk élni a jelen értékeinek az ügyében”. — Egy költő, aki ott volt, elég kétségbeesetten jött vissza. Kételyei támadtak nem atekintetben, hogy megtörténnek-e ama enyhe lépések, hanem hogy tudják-e, akarják-e tudni valaha is az »illetékesek«, mik a jelen — a mindenkori jelen — értékei!

*

Az ellentét a hermetikus (eltökéleten emelkedett, minden közönségeset kizáró) költészet és a nyitott (tematikailag és tónusbelileg is változatos) költészet között sokkal kisebb, mint ahogyan azt legtöbbször állítják. Ügy tetszik nekem, hogy a kiváló hermetikusoknak, mint amilyen Quasimodo is volt, igen nagy részben azért kell a zártság, hogy abban megsűrítsék a maguk erőit, s az emelkedettségből még energikusabban szólhassanak ki, nagyobb nyomatékot adva így az érdesnek, sőt szidálmasnak. Quasimodónál maradva: érdemes követni ezt a folyamatot (K. G. fordításában). Például ott, ahol ő, a szelíd-fényes, egy költő-ellenfelének ilyesmit mond:

... Észak embere, aki engem

hogy nyugtod legyen, letaposva, vagy holtan látnál legszívesebben,