Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Krasznahorkai László: El Bogdanovich-tól (próza)

odafönt szitál az eső. Bogdanovich előttem megy, léptei hangtalanok, járása nehézkes, kabátja szárát hátra-hátracsapja a szél. Már igazán megtettem minden tőlem telhetőt, tiszta a ielkiismeretem. A következő utcasarkon...? Vagy egy kapualjban, észrevétlenül.. .? Vagy inkább majd ott, a henteslboit előtt. ..? Félek Bogdaooviohtól. Jobb így, hogy ő megy elöl. Átvágunk egy piactéren — magunk mögött hagyjuk azt az utcasarkot, azt a kapualjat, azt a ihentesfool- tot —, az egyre sűrűbben zuhogó esőben az árusak is menekülnek, ponyvákat terítenek, pakol, aki tud. Megnyugtat, hogy rendőr áll a sarkon, a tér túlsó oldalán. Semmi közöm már Bogdanovich-hoz. Megállunk, felém fordul. „Várjon meg itt.” — mondja fátyolos hangon. „Jó.” — hajtom le a fejemet. Elindul a sarki rendőr felé, és elindulok én is, visszafelé, az ellenkező irányiba. Még látom, hogy Bogdanovich a személyi igazolványát nyújtja, aztán — amikor mégegyszer hátrafordulok —, amint épp beszállnak egy közelben várakozó riadóautófoa. De gondolataim már máshol járnak. Szeretnék otthon lenni, állni a tus alatt, forró levest kanalazni, és ágyba bújni végre, hogy érezzem a friss ágynemű engesztelő hűvösségét. Idegesítően lassú a metró, a villamos, hiába siettetem. Eláll az eső, a házak ereszéről csöpög

befejezni a nézdegélést

a víz. Szomszédom, egy házsártos, kiállhatatlan vénember észre sem vesz, a kutyáját figyeli, amint az az utca túlsó oldaláról boldogan rácsából; aztán kétségbeesetten még átkiált valamit neki, de késő: az eb vidáman lobogó fülekkel megpróbál átfutni hozzá a száguldó autók között. Egy busz gázolja halálra. Nem veszek részt a borzongó csődületben, mi dolgom volna itt: vár a tus, a forró leves, a friss ágynemű engesztelő hűvössége.

1270