Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 2. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

borúban kilőtték, most is láthattuk a g oly ón yom ok at. Még a fényképtől is megijedtek? Aztán erdészkalapos plakettet raktak a helyére, alul íenyőtobozos, száraz koszorú.

Bajor tölgyek tövén Spessartban volt hazám,

Majna mosta Bohrban ringatott jó anyám,

De .több, mint fél százaid, magyar lett új honom,

S magam ültette tölgy borul a síromon. i

Sdherg Lőrincről csupán ennyit tudunk. Bővítihetném apró adalékkal a Tekintetes Ür sarait a Mezei szorgalom .. .-ban, mikor a svábok célszerű munkaszeretetét emlegeti, íme a példa, s azt meg a mai embereknek említhetném, milyen bölcs dolog a természettel egyesülni életben-haiálban. Meditációmat Edit és D [beszélgetése megkurtította, mikor azon vitatkoztak, kinek mi tetszhet ebben az erdőben. D szerint a vadásziakra kíváncsiak, mert az urak ott mulatoznak. — „Csak nem azért kíváncsiak, mert oáavágynak? — kérdezte Edit. — Kit meg a sir vonz. — mondta D. — És az erdő? — fordítottam egy bukfenccel a vitát. — Nem lehet igazán telepíteni, mert valósággal aratják a fákat. Régen kiszemelték a levágni valót, s még azelőtt melléüliették a csemetéket. Megeszi az erdőt a fafeldolgozó. — Az irtáson zab, fűmagot adó táblák.

— A rosseb se találja meg a vadat, ha belemegy ebbe a bozóitba — mondta D.

Mint a pusztai 'ember az erdő után, úgy vágyakozunk a friss, anyánkra 'emlékeztető kenyérért, nem a kenyérgyáriért, hanem, mint amit Schemer József pékmester sütödéjében kapnánk Kaidon. Legalább igazi ízt és illatot akarunk, meg néhány szót a mestertől, mesterségről. Rosszkor érkeztünk, Imert munkáját nem láthattuk, a napi adagot kisütötte és eladta. Ám, a 'koradélutánban nem zavartuk a beszélgetéssel. Kihűlt a kőt kemence. A pék úr fehér fejfedővel, kockás ingén fehér köténnyel, öregszi.káran magasodik fölénk. D közvetít ismeretségével, nem idegenkedik tőlünk. Leültünk a fal melletti pádra a faha- sábhalmoíktól arrébb a műhely felé. Hosszú lapátíkezével tartja hajlottságát, szinte kényszeríti magát, hogy a helyét megtalálja közöttünk. Ha 'ekkora orrom lenne, hegyét még foandzsítás nélkül is megláthatnám.

— Pék az egész famíliám, az apám, öcsém, a fiam is pék lett. Hatvanéves múltam. 1936-ban szabadultam föl Kőszegen. Kaidon 1958. szeptember 25-e óta sütök, naponta öí-hat-hét-nyoic mázsa kenyeret és süteményt. Sokan keresik, kiérem.

— Hallottam a barátomtól a híres káldi pékről. Azért jöttem ide megismerkedni.

— Nem különös ez, kérem. Sütök én rosszat ás, de tudom, ha rosszat csinálok, akkor sütök én jót is, mert meg tudom különböztetni. Nézze! Mindennek a kovász az alapja, tuldni kell az érési idejét. Csak kevés élesztőt szabad használni, mert a tészta különben nyúlós, a sok tésztától meg szalonnásodik. Vigyázni kell, ne keljen előbb a tészta, mert akkor men ős lesz. Másik fontos dolog a liszt sikértartalma, a bánkútd búza lisztje az igazi, de rá kellett menni a szaporább fajtára.

Dilettáns hallgatója voltam, lehet, még a jegyzeteim sem pontosak. Azt hiszem, Uraságodat is inkább az érdekli, hogy itt van ez az ember, fontosnak érzi magát, várják tőle a jó kenyeret, az ablakos fonott kalácsot, rongyoskifflit, csá- szárzsernlét, diós, mákos kiflit, a perecet, mert bíznak jó ízében.

102