Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Ratkó József: Segítsd a királyt! (dráma)
VÁSZOLY Asszonyikirály! DÉCSE Nem az. Csak fájsz neki. S felette gyötrii Imre úr halála is. VÁSZOLY Ki karddal szánt és vérrel boronái, könyűrt arat! CSETE Vedd észbe végre, Vászoly, romlásodat nem a 'király akarta! VÁSZOLY Ki hát, ha ő nem? Királyné talán, ki egy urával — egy akaraton, egy hiten-ágyon él vele? ISTVÁN Gizellát szóval se érintsd többé, hogyha jót ákarsz! Nyeld vissza nyelved! VÁSZOLY Jól van, jól, király úr! S unit tész velem, ha ő volt volna mégis?! DÉCSE Vászoly, ikönyörgök, hagyd békén a királynét! Asszonyállat, ha gyermekiét siratja, csak vergölődik, égre rtf, vonít; más gondolat ja magzatán kívül nincs; s ha nem tartaná vissza a szemérem, magába gyömné, hogy kihordja ismét... VÁSZOLY Szépen beszélsz! Már szinte azt hiszem, csak álom gyötör s látok én! De akkor mi lüktet és fáj e ikiötés alatt, mi ég?! ZERÉND A püspök elrohant hamar, s Vászolyt pogánynak tudja s gyűlöli. ISTVÁN Fogd orron magad! Rossz nyomon beszélsz! Szelíd a püspök, bűn nélkül való, egy nyúlíiat nem üt le. ZERÉND ölni kényes. öletni nem. Ökelme tudja jól, Imre után az első hely Ikit illet! VÁSZOLY Holta előtt is engem illetett! ISTVÁN Vélekedés — derék szabadság! Vétlenne száll a gondatlan gyanú, s a bűnös elfut. Loppal s hamar lovakkal küldtem Nyitrára gyors vitézemet. Kívülem énről senki ember nem tudott, pap sem, lovag sem, és ti sem, urak! VÁSZOLY Mondtam, ugye, hogy rossz álam gyötör csak. Király körül ■mindenki bűntelen; királyné, püspök, német úr s magyar. Álmodtam Sebőt, gyilkos körmeit, vakságomat is álmodom, a kínt is — úgy kell nekem: valódit álmodom! örvendj, király — mert 'álom a halál is! Él Imre herceg, csak elment vadászni; álom a gyászod s álom vagy magad; álom az ország — te álmod s miénk! Be jó, urak, hogy együtt álmodunk! Naptámadatkor Sebő ‘képiben jő majd az Űr s belénk csíp: Ébredj meg, magyar! ISTVÁN Az égre kérlek, ne futtasd a szót, hagyd el a szádról Imrét, fáj nagyon! VÁSZOLY . Tudom, 'király! Három kicsi fiam van, s nem láthatom már orcácsfeáikat, csak lujjaimmal, s jobban fáj a sebnél... Kinek gyermeke szoros sírban fekszik, kő hál a lelkén annak, kínja nem csitul, haláltól immár félni nem tud az! Engedj meg, István! Adj kezet! Vigasztalódj ! (István Vászolyhoz lépve kezet fog vele, majd megöleli és a királyné székére ülteti. Kis csönd.) ZERÉND Egy haláltól a lét nem romlik el; helyén marad a Nap, Hold és ragyog. VÁSZOLY Ostobán szóltál, ember, bárki vagy. Nincs gyermeked bizonnyal s 'nincsenek szeretteid, apát-anyát nem ismersz. Másképp megfélnéd — nem halálukat, a gyönge kórt is rettegnéd nagyon, inad, szíved remegne értük szüntelen! ZERÉND Ha úgy is volna, Vászoly űr, a sírást asszonyra hagynám s munkálnék tovább. VÁSZOLY Égre követ ne dobj — fejedre fordul! ZERÉND Aki ország dolgára szánta életét, 1238
