Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 11. szám - Endrődi Szabó Ernő: A körülírt hiány (Bábel tornyán - az Echinox antológiája)

igényét, haloványan sem észlelem a szándékot, aimelyindk az Ecbinox-jelenség könyv formában történő r epre zentál ásá ra kellett volna törekednie, ugyanakkor azonban elemi erővel érzékelem mindezeknek a köttet írásai előtti-lközötfci, a szerkezet egészében megmutatkozó hiányát és nem szabadulok a gondolattól: élő organizmus helyett csupán az alkotóelemek rendszertelen elegyét szemlélhetem. Vegyes érzésekkel forgatom a lapokat: a megvalósítás — feltéve, hogy készítői-közreadói nem csupán a romániai olvasók kézéibe szánták a kiadványt — mélyen alatta marad a szélesebbkarű várakozásoknak. Ügy látszik azonban, hogy a szerkesztők, Beke Mihály András és Bréda Ferenc is hasonló megállapításra jutották (és megvallom: az az érzésem, mintha már eleve tudatában lettek volna, hogy munkájúik felemás végeredményre vezet), mert rövid Élőbeszédükben igyekezték körülírni, érthetővé tenni az érthetetlent: „tallózás”-ról és nem tudatos válogatásról, „esetleges”-ségrél és nem szerkesztési elvekről, „pillanatnyilag alkalmasnak ítélt" szerzőkről — ez vajon miféle esztétikai mérce?! — és nem általában az Edhinox szerzőiről írnak, meglehetősen kendőzetlenül hozva tudomásunkra, hogy mit tettek és miit nem ite(he)t- tek, hogy az értékelő számvetés vagy akár csak egy jól megválasztott tematikus rendező elv, azaz a központi, kötetszervező erő működtetése — valaminő szempont érvényrejuttatása — nem tairtoz(hat)att szerkesztői eszközeik közié, önkéntelenül is kifcívánkozik a kérdés: miért? Eddigi tevékenységük, teljesítményeik egészen más mentalitásról és képességékről, másfajta igényességről tanúskodtak! Ám, 'hogy ugyancsak 'tudatában voltak annak, hogy a Ikönyvlben/teönyvvel unit is kellene létrehozniuk, bemutatniuk, arra szintén Élőbeszédükben világítanak rá: az „. ..Eohi- nox ... három-négy magyar oldala ... teremtett, ha nem is szellemet, legalább légkört, ha nem is nemzedéket, legalább egy szellemi a re vonalat, ha nem is minőséget, legalább annak igényét; a kételkedő gondolkodás, a kísérletező, új formákat és hangokat kereső irodalmi szemlélet szándékát.” Az állítás Indokolatlanul szerény, ám ha csupán ennyi a való — adott történelmi léthelyzetben — az ás mérhetetlenül sokat jelent.

A Bábel tornyán azonban mindebből csak annyit mutat meg, amennyit a kötetben olvasható szerzők írásai a szöveg öntörvényű jelentésrendszere következtében átmenthettek — s hogy ez sok vagy kevés vagy éppen elég, arról — különböző közelítésekből — sokáig lehetne morfondírozni. Számomra — az olvasó számára — mindenképpen kevés. Meglehet, hogy túlzó igénnyel egy másik könyv erényeit kérem számon ettől? Aligha, mert ama — feltételezett, képzeletbeli — kötet csak annyiban más, amennyiben erényei tökéletesen ,illeszkednek a Bábel tornyán hiá- tusaiba. De miért lett csonka ez a kiadvány?! Minthogy nem ez az első eset, amikor az irodaimon kívüliek irodalmon kívüli szempontjainak elnémító erejét tapasztalam, a lehetséges ok-okozati összefüggések világosaik.

Pedig kár ezekért a színvonalas szövegekért! A könyvben szereplők majd mindegyike egy vagy többkötetes szerző, s ez nem icsupán a magas értéknívó jelen esetű biztosítéka, egyúttal fölöslegessé, önmagában-önmagáért valóvá teszi kritikai méltatásuk dolgozatom keretei között történő elvégzését. Akár az elméleti írásomat nézem — Beke Mihály András: A dilemma árnyékában, Molnár Gusztáv: Az egyneműség dialektikája, Egyed Péter: Egy halandó levele, Láng Gusztáv: A regényíró kalandjai című munkáit (hogy a sok közül csak néhányat említsek) —, akár a prózai — s itt hadd hívjam föl a figyelmet a Sakk című ciklusra, amelyben mások mellett az eddig jobbadán csak versíróként ismert Szőcs Géza lüktető, eleven kisprózáját, Egyed Péter lélegzetelállítóan tökéletes novelláját és igazi csemegeként Marius Tabacu magyar nyelven írt gnoteszkjét is olvashatjuk —, akár a lírai anyagot mérlegelem — Adonyi Nagy Mária, Bogdán László, Cselényi Béla és Zudor János versei tetszettek legjobban —, mindvégig magas színvonalú alkotások sorakoznak a kötetben. Szintén szép, nyilvánvalóan fontos és jól megírt mű Gaál György: A Belváros legszebb utcája című honismereti dolgozata, de szerepeltetését alkalmi demonstrációnak érzem. Telitalálat azonban Bretter György: Megemlékezés után című, csekélyke terjedelmével ellentétben jelentős súlyú filozófiai „szösszenetének”

1208