Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - Pomogáts Béla: Műhely New Brunswick-ban (Nagy Károly: Magyar szigetvilágban ma és holnap)
A magyar anyanyelvűek összetartozásának és sorsközösségének gondolata az amerikai magyar tudós és közíró nemzeti elfogására utal, arra a nemzetfelfogásra, amely a polgári fejlődés során kialakult, és éppen a huszadik századi magyar nemzeti tudat egészséges fejlődését többször is akadályozó „államnemzet” koncepcióval a „kultúrnemzet” gondolatát állítja szembe. Az „állam- nemzet” fogalma ugyanis a nemzet meghatározása során igen nagy szerepet ad a közös terület, a közös gazdasági berendezkedés és a közös államiság tényezőinek, holott mindezek a kritériumok alig használhatók egy olyan nemzet esetében, amelynek etnikai állománya egyharmad részben a nemzeti állam határain kívül található. (Nemcsak a magyar nemzetről lehet beszélni ebben az esetben, számos európai és a legtöbb „harmadik világbeli” nemzet hasonló kérdésekkel küszködik.) Az „államnemzet” koncepciójával szembeállított „kul- túrnemzet”-koncepció ezeket a kérdéseket kívánja megoldani, midőn a nemzeti összetartozás főbb kritériumait a közös nyelvben és a kultúrában, a közös hagyományban, a közös etnikai eredetben és mindezen közösségek vállalásában jelöli meg. Nagy Károly „kultúrnemzetet” tételező felfogását és ebből eredő következtetéseit mind többen vallják a hazai tudományos-kulturális életben, a szomszédos országok magyar nemzetiségi életében és a nyugati diaszpórában. Ezt a felfogást a legtömörebben A magyarságtudat őrszigetei című előadás fejti ki, amely eredetileg az 1981-es pécsi anyanyelvi konferencián hangzott el (s meg kell jegyezni, némi vitát is okozott). Ebben az összefoglaló képben az amerikai magyar író a „magyar archipelágó” rendszerét vázolja fel: ez a „szigettenger” foglalja magába mindazokat a magyarokat, magyar kulturális intézményeket, akik és amelyek a magyar határokon, a magyar „kontinensen” kívül élnek és dolgoznak. Ezek a „szigetek” önállóak, általában két- nyelvűek, ugyanakkor tudniok kell a „kontinensről” és egymásról, s tudatos elkötelezettséggel, áldozatos munkával kell vállalniok magyarságukat, kell képviselniük a magyar „kultúrnemzet” egyetemes érdekeit. Mik ezeknek a szigeteknek a feladatai? „Elsősorban: megtartani, művelni és a következő nemzedékeknek megtanítani a magyar nyelvet és kultúrát, a magyar nép-, nemzet- és történettudatot. Ez az alap, ez a sziget megmaradásának, értelmének is a biztosítéka. A megmaradáson, az önművelésen túl is vannak feladatkörök, amelyek vállalásával a szigetek pótolhatatlan szolgálatokat tesznek az összma- gyarságnak.” Ezt követi a „szigetek” kiegészítő munkája, amely „fokozhatja a kontinens és a többi sziget hatását, megsokszorozhatja a lehetőségeket.” Ugyanakkor e „szigeteknek” közvetíteniök kell a magyarság és a nagyvilág között: „Magyar nyelvet és kultúrát, magyar múltat és jelent más nyelvűek számára ismertté tenni ugyanolyan fontos, mint külföldi művészi, társadalmi valóságokat magyarra fordítani. Aránylag kis létszámunk, földrajzi és nyelvi elzártságunk, történelmi, hatalmi függéseink határain emelkedünk felül magyar szigeteink — úgy is mint kétirányú közvetítő állomásaink — segítségével.” A „magyarságtudat őrszigetei”-nek igen nagy feladata, hogy segítsenek megtartani a diaszpórában élő magyarság anyanyelvét, nemzeti kultúráját és identitás-tudatát. Ez a feladat gyakorlati tevékenységet kíván, és ennek a tevékenységnek fontos területe a külföldi magyaroktatás, a magyaniskola. Nagy Károly értékes közlemények egész sorában számol be a külföldi magyartanításról, azokról a módszertani és pedagógiai tapasztalatokról, amelyeket a New 1200
