Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása (emlékirat III.)
✓ DERCSÉNYI DEZSŐ Műemlékvédelmünk megújhodása RÉSZLET DÍJAIM TÖRTÉNETE C; EMLÉKEZÉSEMBŐL II. Az esztergomi várhegyen 'kezdődött. Írott forrásaink, sőt műszaki felvételek is bőségesen szólnak a 350 im hosszú és legnagyobb kiterjedésében 150 m széles, 156 m magas Várhegy egykori beépítéséről, de arról is, imáért nem maradt ránk az itt álló épületből semmi. A most itt álló bazilika építésiékor nagy méretű tereprendezést hajtottak végre s ennek során egyes helyeken 7, másutt 11 miéterrel süllyesztették a terepet. Korunk történészed és régészei előtt bizonyítottnak -látszott, hogy a tereprendezés mindent elpusztított, Szent Adailbartnék szentelt ibazilikát éppen úgy, mint a Szent István protamartárndk titulált templomot, amely alighanem az első magyar keresztelő templom, ecolesia baptes'imalis volt. Noha ősrégi hagyomány i(1397-es Canonica Visitatio) szerint mellette álló 'épületben (lakótorony?) született István király. Ennek az írásos hagyománynak éllenitmondóam a múlt század végén a várfal aljából induló folyosó egy kis román teremhez vezette a kutatókat. Középoszlopra boltozott hevederekkel négy szakaszra osztott borda nélküli keresztboltozatos helyiség volt, amelyet Siimor János hercegprímás Szt. István kápolnának alakíttatott át Lippert Józseffel. Ekkor kicserélték fa-loszlopai-nák, középoszllopának törzs-ét, lábazatát, új -padozatot készítették s a nyugati falába egy, a későbbi kapu helyére ikerablakot vágtak a várfalba, előtte vörösmáirvány ülőpadokkal. A falakat pedig István király életéből vett jeleneteket ábrázoló freskóval díszítették. Annak -ellenére, hogy a leleteknek a maga idejében is feltűnést keltőnek kellett lenniük, a feltárást nem folytatták (talán — visszatekintve — szerencsére), noha pl. a törmelékből -került elő az az intorusztált díszű trónus oldalfal, amely (ma már tudjuk) bizonyára a Porta spacdosa-t készítő műhely alkotása volt. A Ibűrn bozótját -nyesegető figura színes márvány herdkásos díszéből idők folyamán jelentős részleték kitöredeztek, mint azt a Magyar Művészetben (1937) képekkel dokumentált több más emlékkel kapcsolatban, A középkori ikőemilékek védelme c. tanulmányomban megírtam. Ennek a kis -írásnak különös visszhangja támadt. Szóltam ugyanis Gerecze Péter délvidéki -ásatásai alkalmával előkerült szobrokról, amelyek helye előttem ismeretlen volt (később Csányd Károly a Lyka-emlékfcönyvben kimutatta, hogy a Pusztaszerről származó szobrok a szentesi múzeumiban vannak). A cikkre Gerecze lányai válaszoltak, hozzám í-r-t levelükben felháborodva tiltakoztak, hogy apjuk emlékét sértem, ha feltételezem, hogy az ő kezén tűnitek el. Megnyugtattam őket, erre nem is gondoltam, akkor imég a műgyűjtés nem terjedt ki az Árpád-kort plasztika maradványaira. (Véletlen folytán a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményében a -levelezés olvasható. Gerecze Péter hagyatékának megvásárlásából került a múzeumba). A területrendezés során, mint azt Mathes Nép. János leírja (Veterís arcis Stri- goniiensis 1827) csak néhány faragott ‘követ őriztek ímeg, amelyeket a mi -időnkben a bazilika úgynevezett -Miinitatermében tároltak. I-lyen előzmények után 1934 nyarán arról érkezett ibejelentés, hogy az esztergomi Várhegyiből legördült egy tová-derkő, amely a Várhegy nyugati oldalának védelmében megbúvó -kis házak egyikének udvarában elsodort egy faépítményt. Sze1189
