Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 11. szám - Nádas Péter: Epizód egy emlékiratból (regényrészlet)

kocsikázás a két színház között, mint visszavonulás e hátországiba, hogy aztán az előcsarnokba belépve már e visszaváltozott arccal és testtel kerülhessen Melchior szeme elé, a legtöbbet kínálva föl neki: valódi szépségét, visszaépülése történetét, s megszépülése némi magyarázat volt arra is, hogy milyen belső utakat kell megjárnia ahhoz, hogy a színpadon a legvégletesebb tulajdonságokat cserélgethesse kedve és akarata szerint.

Talán nem kislány, talán nem is kisfiú, hanem azon nemtelen gyermek, akiinek még nem kell semmit mérlegelnie vagy nincsen miért tétováznia, mert el sem képzelheti, hogy ne szeressék, s ezért olyan biztonsággal fordul feléd, olyan mennyiségű bizalmat előlegez, talán Kühnertné is ezt a gyereket szerette benne, ennek a gyereknek volt az anyja! amit nem lehet, hacsak egy önkéntelenül nyíló mosoly formájában is, nem viszonozni, viszonozni kell; így lépett az előcsarnokba, könnyedén, szépen, kissé gyerekesen, sudáran, és így sietett Melchior felé, aki ott állt francia barátjával fönn a lépcsőn, kiemelkedve az előadásra áramló emberek zsivajgó tömegéből, s ha az első pillanatban, észrevéve minket, volt is még az arcán némi kolletlenség, miközben a lépcsőn lesietve Thea felé tartott, szinte szándékai ellenére töltődött fel a mosolynak azon meleg bizalmasságával, amit Thea arcától kapott; másrészről nem volt szó itt semmi gúnyos durvaságról, amivel Thea előkészítette magában e találkozást, nyoma sem maradt ama gyilkosán nyers szerelmi vágynak, amivel Hübchen meztelen mellére szegezte a kard hegyét, vagy annak a rettegésnek, amivel az én tekintetemben keresett kielégülést, és szó sem volt arról, mintha Melchior valóban csupán egy olyan fiúcska lenne neki, mint például Hübchen, akivel kedvére hancúrozhat, Melchior komoly fiatal férfi volt, nyugodt, szép, kiegyensúlyozott, egy civil, akinek sejtelme sincs az érzékeknek és érzelmeknek azon tomiboMsáról, melyet a próbateremből kilépve Thea a háta mögött tudott, fölöttébb derűs jelenség, kedélyesen oldott, mosolyra kész, ugyanakkor csaknem a merevségig egyenes tartású, ami éppen úgy lehetett a jólneveltség, miként a fegyelmezettség következménye, s e pillanatban érzékelhető volt az is, hogy mi, e találkozás tanúi, most, mikor így egymás felé tartanak, egyszerűen nem létezünk.

Átölelték egymást, Thea éppen a válláig ért, s vékony teste csaknem eltűnt a férfi karjaiban.

Aztán Melchior gyengéden eltolta magától, de nem engedte el.

„Szép vagy ma!” — mondta halkan, nevetve.

1136