Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 10. szám - Gyurácz Ferenc: Zeley László: A pillanat fogságában

A könyv utolsó két beszélgetése tekinthető a harmadik egységnek: az egyik a haldoklás lélektanáról való új tudományos felismeréseket ismerteti, a másikban An- csel Éva válaszol az élet innenső tájékát érintő kérdésre: Miért nehéz ma fiatalnak lenni? Itt is megmutatkozik, hogy Ancsel egyike azon gondolkodóinknak, akik nem­csak a manipuláló és manipulálható tudás, hanem a megértő, humánus bölcsesség emberei. A beszélgetések mindegyik résztvevője becsülettel teljesítette feladatát, a tár­gyalt témához egyszerűen és érzékletesen adta hozzá azt a sajátosat, amit szakterü­lete alapján leginkább ő adhatott. A már említetteken kívül egy vagy több beszél­getés résztvevője volt: Ágh Attila, Hársing László, Kelemen János, Kéri Elemér, Mátrai László, Poszler György, Ranschburg Jenő, Ribár János, Sziklai László, Tóth Tamás. Zeley László valamennyi beszélgetésben tanúságot tett fölkészültségéről, s nemcsak lényegretörő kérdéseket tett föl, hanem értő hozzászólásaival valóban part­nere tudott lenni a szaktekintélyeknek. Végezetül egy hiányérzetemet szeretném megemlíteni. A könyv legnagyobb ré­szében kísért az az idejétmúlt balos felfogás és módszer, amely szerint a modern gondolkodás minden hamis eleme a polgári társadalomból ered. Szocializmusunk jelenlegi állapota ugyancsak bőven kitermelt és táplál mítoszokat és egyéb hamis tudati elemeket. Társadalmunkat nemcsak a nyugatról beszüremlő hamis eszmékre kellene figyelmeztetni, hanem szintúgy a hazaiakra, még akkor is, ha ezek gyökerei nagyon is látható és megnevezhető társadalmi és politikai érdekviszonyokban rejle­nek. Sőt: annál inkább. Helytelen és elavult felfogás a szocializmust csak a célja­ival, eszményeivel, feltételezett fejlődési irányával minősíteni, amint azt néhány hozzászólás teszi. Hogy a „létező szocializmus” is létezik, annak kevés jele látszik e könyv lapjain. A hiányérzet tehát főleg arra vonatkozik, amiről ez a könyv hallgat. Amiről vi­szont beszél, az mind fontos, megismerésre érdemes kérdése a mai gondolkodásnak. Ezért s a már felsorolt erényeiért Zeley László könyve melegen ajánlható a széle­sebb olvasóközönségnek. (Medicina, 1984) 1112

Next

/
Thumbnails
Contents