Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 10. szám - Berkes Tamás: Regio et Religio (Bojtár Endre: Egy kelet-européer az irodalomelméletben)

értékek (az én kiemelésem B. T.) összehasonlítására nem állnak rendelkezésünkre kritériumok, s ezért az értékelés az irodalomtudomány módszereivel megoldhatatlan.”

Szokás Bojtár imént idézett felfogására a „szubjektivista” jelzőt és a „recepcióesztétika” divatos álságait emlegetni. Azonban az olvasó szerepének felfedezése az irodalmi mű létmódjában, sőt életben tartásában olyan új és termékeny szempont amelyet nehezen nélkülözhet a mai irodalomtudomány. Egyébként is úgy látom, hogy Bojtár Endre koncepcióját elsősorban nem a befogadás-esztétika, hanem a szláv strukturalizmusnak nevezett irodalomelméleti iskola alapozta meg. Ezt a részben már tudománytörténeti témát dolgozta fel második kismonográfiája, A szláv strukturalizmus az irodalomtudományban (1978). E kitűnő könyv a nemzetközi szak- irodalomban is elsőként tette mérlegre együtt az orosz, a cseh és a lengyel strukturalizmus eredményeit. Azonban a munka önálló elméleti műnek is tekinthető, hiszen Mukarovsky és Ingarden rendszerének és belső fejlődésének elemzése közben és után kirajzolódnak a szerző saját elméletének a körvonalai is. Nem véletlen tehát, hogy új kötetének jegyzeteiben is főleg olyan elméletírókra találunk utalásokat, akiket a szláv strukturalisták régebbi vagy újabb nemzedékeihez sorolhatunk.

Bojtár Endre nemzedékének döntő szerepe van abban, hogy ma már nem lehet az irodalomról érvényesen úgy beszélni, ahogy még két évtizeddel ezelőtt lehetett. (Nyomon követhető ez a szemléleti átalakulás például a legújabb - középiskolai tankönyvek lapjain.) A műítoözpontóság és az érték-szempont vezeti Bojtár Endrét irodalomtörténeti tanulmányaiban is. A közép-és kelet-európai irodalmak összehasonlító kutatásaiban elért eredményeinek újdonsága alighanem a strukturalista hagyományon alapuló szemléletben és persze nyelvtudásában rejlik.

Térségünk nemzeti irodalmait eddig többnyire önmagukban vizsgálták. Bojtár tanulmányai viszont valódi, többoldalú összehasonlítások. Szemléletének vezérfonala az irányzatok szerinti tárgyalás elve. A kelet-európai irodalmakból olyan izo- glosszákat kanyarít ki magának, amelyekben egymás mellé kerülnek az időben esetleg távoleső, de irodalmilag összetartozó művek. A fejlődési irányokat a legnagyobb írók legértékesebb művein keresztül próbálja bemutatni. Ebben a szellemben eddig két tanulmánya jelent meg a kelet-európai felvilágosodásról és a romantikáról (Valóság 1977/12, 1983/12.), jelen könyvében pedig ilyen jellegű írás a József Attila kelet-európai párhuzamait vizsgáló cikke, valamint a „kiátkozott költőket” bemutató Norwid-esszé. De igy talált kulcsot A mester és Margaritához is. Rendhagyó kritikája a katasztrofizmus irányzatának alapján helyezi új megvilágításba Bulgakov halhatatlan művét.

Bojtár Endre eszménye az az autonóm irodalomtörténet, amely az irodalom tükrében számol be térségünk történelméről. Talán fölösleges megjegyeznem, hogy Bojtár nem keveri össze az irodalom valóságát a társadalom valóságával, de ez utóbbiról is van mondandója.

Térségünk elmúlt kétszáz évének fejlődését — Bojtár szerint — három döntő tényező; a nemzet, a társadalom és a szabad személyiség fejlődése, megkésett, elnyújtott és egymással is ellentmondásos kialakulása határozza meg. Mindez szorosan összefügg térségünk állandóan változó határainak, a kulturális értelemben vett Közép és Kelet-Európa fogalmának tisztázatlanságával. Könyvének egyik kritikusa szemére is veti a szerzőnek, hogy nem veszi figyelembe „egy közép-kelet-európai- ságnak nevezhető szűkebb szellemi szimbiózis” létezését. (D. Molnár István, Élet és Irodalom, 1984. jún. 22.)

A félreértés bizonyára elkerülhető lett volna, ha Bojtár kötetéből nem marad ki e tárgyban alapvető tanulmánya, a Közép-Európa vagy Kelet-Európa című. Ebben az írásában újabbkori történetünk lényegét a szerző Közép-Európa elkeletiese- désében látja, kiterjesztve egész régiónkra a bibói „eltorzult magyar alkat” szimp- tómáit. Bojtár azonban a számára is sajnálatos tényeket nem szándékozik vágyálmokkal helyettesíteni, hanem a helyzet pontos felmérését és az igazság, a kényesnek mondott igazságok kimondását követeli. De erről beszél evokatív hanghordozású kö1108