Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 10. szám - Fitz Péter: Gulyás Kati és Lovas Ilona kiállítása Kőszegen

négyzetbe egyre sűrűsödő rasztert formáló vesszőkonstrukció alá búzaszemeket ültetett. A kinövő búza az eltérő sűrűségű raszteren tört át, fölvéve az „elemi szövés” által diktált formát.

A 7. Fal- és Tértextil Biennálén, „Textil utópia” 1982. II. díjat nyert „Búza” című munkája ugyanennek a természeti gondolatnak újabb megvalósítása. 2x2 méteres keretre szabad, laza elrendezésű drótháló rasztert helyezett. Ezt befedte kézzel készített papírmasszával. A vályogra, repedezett földre emlékeztető, domború felület 'alól búzaszálak nőttek ki, áttörve a réseken, a szabadon maradt f( 'tokon. Ezek a művek egyszeriek, már csak a növényi élet múlandósága miatt is. A oldből kitörő mag, az élet sarjadása, ugyanakkor pusztulása, humánus, női gondolat.

Ugyanennek a témának „tartósítása”, a műtárgy jelleg felfokozása valósult meg a „Vegetáció I—IV.” sorozatműben. A termőföldre utaló, papírmasszába szántott barázdákban helyzkednek el a búzaszemek. A földfelület-idézet a bennefoglalt növényi magokkal az indusztrializált környezetünk természeti alternatívájára utal.

Lovas Hona kőszegi kiállításán is a természet-műtárgy viszony reprodukálásával jelentkezik. A XX. század végi művész számára feltétlenül szükséges, szinte kötelező gondolat áll egész tevékenységének középpontjában: a környezet, a biológiai világ és az ember kapcsolatrendszerének új és nem önpusztító helyreállításának ideája. A felnagyított, vegetációs tárgyak feladatai közé számítható, a pusztán esztétikai igényt kielégítő műtárgyak létrehozásán túl, az a fajta társadalmi felelősség, mellyel közvetlenül reagálhat a világ dolgaira a művein keresztül.

A műalkotásban a természet nem mint ábrázolás jelenik meg, hanem önmaga a természet lép elő műtárggyá; és ez nem is csoda egy olyan világban, ahol a halak a vízbe fulladnak, mérgezett a levegő és olyan ipari létesítmények működnek, vagy fognak működni melyek már a természet létét magát veszélyeztetik.

Itt van Lovas művészetének lényege. Valószínűleg nem véletlen, hogy egy olyan művész jutott el erre a gondolatra, aki az egyik leg „biológiaibb” alapanyagú művészet, a textil közegéből indult. Az esztétikum fegyverével pedig olyan dolgokért képes harcolni, mely mindannyiunk érdeke.

Látható, hogy egyik művész esetében sem ragaszkodhatunk a formális kategóriák aIkaiimazásáihoz, .miikor ítéletet formálunk művészetükről. A textilművészet hagyományos értelmezésén túli világról van szó: nem iparművészeiről, hanem ha úgy tetszik, a képzőművészet speciális textil területéről. Változó világban élünk, miért éppen a művészet maradna változatlan?

1094