Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - Bertalan Lajos: A nyolcvanadik "manuskripte"

A nyolcvanadik „manuskripte”

Három évvel ezelőtt kettős számmal ünnepelte megjelenése huszadik évfordulóját a grazi manuskripte, s már a jubileumi szám szerzőinek névsora és az alkalomra írt köszöntők, megemlékezések is jelezték, hogy Alfred Kolleritsch és Günter Waldorf vállalkozása teljes sikert aratott. Mint az Életünkben annak idején közzétett híradás is rögzítette: ennek az irodalmi folyóiratnak az első számát ugyan még kézi hajtású gépen sokszorosították a grazi várpark akkoriban már eléggé kopottas külsejű (kávéháza pincéjében, de néhány éven belül a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi fórumává emelkedett. Peter Handke, H. C. Artmann, Barbara Frisohmuth, Franz Buobrieser, az időköziben gyors karriert befutott Gerhard Both drámaíró, a tehetséges Michail Scharang mumkásíró, Helmut Eislende — csak néhány név a hosszú sorból — imár elszakíthatatlan szálakkal kötődik a Forum, Stadtpark műhelyében szerkesztett (kisbetűs címével is nagy tekintélyű) manuskripte (kéziratok) köréhez.

A most megjelent 80. szám élén egyébként nem stájer, nem is a bécsi írók köréhez tartozó osztrák, hanem amerikai szerző, Thomas Pynchon Sterblichkeit und Erbarmen in Wien (Halandóság és könyörület) című korai elbeszélése áll. A Mortality and Mercy in Vienna először 1959 tavaszán az EPOGH hasábjain látott napvilágot, most pedig a Ro'hwoit, amely eddig négy Pynchon-.kötetet adott ki német nyelven, átengedte az első német fordítás jogát a manuskripte állandó munkatársának, Jürg Laederachnak, az amerikai irodalom kiváló ismerőjének. A grazi folyóirat ezzel a közléssel valójában a legutóbbi különszám anyagához adott pótlást, abban ugyanis a kortárs amerikai irodalom hét neves képviselőjétől (John Hawkes, Inge- borg Day, Grace Baley, Mark Mirsky, Waiter Abish, William Gass, John Asbbery) tettek közzé egy-egy írást.

Ezzel — és számos külföldi szerző írásának közlésével a manuskripte már régóta túllépte az osztrák, sőt a német nyelvű irodalom határait is. Az pedig, hogy nyugatnémet vagy svájci írók műveit megjelenteti, természetesnek látszik. Mint ezúttal is. Otto F. Walter svájci író Das Staunen der Schlafwandler am Ende der Nacht (magyarul körülbelül ez lehetne: Az álom váltók eicsodálkozása az éjszaka végén) címmel különös regényt írt „egy regényíró álomlátásairól”, ennek egy részletét olvashatjuk a manuskripte mostani számában. A regény valójában egyetlen folyamatos szembesítés, egyik oldalon a regény alakjai (főhőse egy regényíró, aki éppen megjelent regénye visszhangja, fogadtatása miatt kerül szembe munkatársaival, féleségével, barátnőjével), a másik oldalon az író és környezete. Az írás varázsáról, modell és regényhős viszonyáról, a valóság és a mű kölcsönhatásáról ad hírt ez a különös „álomváltás”.

Egészen más -indítású és fogantatású, mégis szembesítés jellegű az a regény is, amelynek hatodik, befejező részét most közli a folyóirat. A szerző személye és maga a mű is irodalmi szerzácdó. Jack Unterwegar (1950-ben Judenburg stájer kisváros egyik pincéjében látta meg a „napvilágot”) -már hét éve ül a Stein-i börtönben, s Tisztítótűz avagy utazás a fogdába úgyszólván szóról szóra önéletrajz. Unterweger anyja prostituált volt, a gyemnek pedig valamelyik „fizetővendég” utóda, abból a pincéből pedig később a csavargás, a züllés számtalan Msebb-nagyobb vétség, bűn útján sorsszerűén jutott el a híres-hírhedt Stein falai közé. A sokszorosan büntetett előéletű fiatalember itt végzi el az általános iskola felső tagozatát, kezdi „irodalmi” pályafutását. Hangjátékai, bűnügyi elbeszélései már régen túljutottak a börtönfalakon, s ez az első, valóban izgalmas regénye, amely „előkelő” európai és tengerentúli szerzők műveinek társaságában jelent meg. Azoknak, akik valamennyire ismerik a mai osztrák alvilágot és a vidéki nyárspolgárság jellegzetes figuráit, Unterweger re955