Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - EMLÉKEZÉS HUSZÁRIK ZOLTÁNRA - "A mű megszüli az életet..." Ágh István és Császár István beszélgetése 1983. augusztus 18-án Huszárik Zoltánról (Lejegyezte Pete György)
5) ,,A mű megszüli az életet... ÁGH ISTVÁN ÉS CSÁSZÁR ISTVÁN BESZÉLGETÉSE 1983. AUGUSZTUS 18-ÁN HUSZÁRIK ZOLTÁNRÓL Császár István: Sokszor .tréfálkoztunk Huszárik Zolival: de a mi tréfáinkból általában hiányzott a könnyed játékosság. Szinte azt .mondhatnám, hogy tréfáinkkal csak túlélni akartuk a bennünk lévő pusztító keserűséget. Nehogy azt higyje valáki, hogy ez a keresűség egyszerűen az életünkből, a jelenünkből, vagy ahogy közkeletűen mondják: a körülményeinkből fakadt. A körülményeink is örökké reménytelenül zavarosak voltak. De nem ez volt az ok, hanem az, hogy a gyermekkorunk rossz időre esett. Ami másoknak — még egy Csontvárynak is — akár hazudott, akár valóságos derű és a létezés önfeledt egyszerűségének korszaka volt, az nekünk átvonuló munkaszolgálatos rabszolgák és pihenőre leállított deportáltak halálmeneteit jelentette, később pedig a háborúnak, a frontnak a közvetlen jelenlétét. A mostani rövid emlékezés alkalmából semmi kedvem részletezni, hogy a mi számunkra menynyire betlehemi gyermefegyilkosság volt a háború. Szörnyűbb minden addigi gyermdkgyilkosságnál, ment nekünk meggyilkoltén is tovább kellett élnünk. A mi nemzedékünkből nagyon, jaj de nagyon sokan meghaltak, elpusztultak, öngyilkosok lettek — elérve a férfákorit, a sikert, az indokolatlanul rájuk mért bukást; sokan így vagy úgy megtébolyultak, ma is tébolyulton élnek, mert elveszett gyermekkorukat nem adhatja vissza senki, nem kárpótolhat érte semmi. „Életrajzunkat” naponta másként ha- zudjuk, másként tagadjuk el... Mert nincs, nem is lehet... Barátaink többségével csak a temetőben találkozhatunk, titokban, magányosan, mert „a hálás utókor” (mely életükben — néhány kivételtől eltekintve — pofozni való bolondot látott bennük) most ormótlanul hamis szobrot készít belőlük — zsírból, mint annak idején a nagy tanítókból és vezérekből. Mi az esendőségeinkben szeretjük egymást ... Ágh István: Úgy tudom, Zoli hároméves volt, amikor elvesztette az apját... Tehát derenghetett benne valami... ahogy elképzeli az ember, hogy hároméves koráról mi dereng... de nem beszélt róla. Utolsó éveiben — ezt nem tudom, te mennyire figyelted meg — sokkal többet járt vissza DomOnyba ... Kijárt a temetőbe, és az apja sírjához is el-elment. Mintha valami előérzete lett volna — magyaráztam magamnak később. Akkoriban kezdett el nekem magáról is többet beszélni... De Zoli nem volt vallo- másos ember, tehát az életét nem szokta előadni, inkább csak előjött belőle valami, és arra aztán rá lehetett kérdezni... Én például nagyon későn tudtam meg azt is, hogy a Rákosi-rendszerben micsoda nyomorúságos életük volt. Nem nagyon beszólt arról, hogy kuláklistára kerülitek ... Tulajdonképpen a róla megjelent írásokból szedtem ki az életrajzát, nem a beszélgetéseiből. Cs. I.: Valóban nem volt vallomásos ember: inkább gyónó típus volt, mint Dosztojevszkij Sztavroginja. A. I.: Nem életrajzi jellegű vallomásról van most szó ... Vallomásai voltak, de más jellegűek ... Saját lelkiismeretfurda- lásairól sokkal többet beszélt, mint az életéről. Cs. I.: Az élete szégyenletes tényétről... Időnként kitört belőle ... A. I.: A filmjei tele vannak az életével. És azt hiszem, hogy legtöbb olyan ember, aki a saját életét fogalmazza meg vagy akarja megfogalmazni, nem fecsegi ki annyira. Illetve sok mindent kifecseg, de nem azt... ami művé is válhat. Cs. I.: Zoli nem a titkait akarta kibeszélni . . . hanem ő valamiféle mítosz! gyártott maga körül... és ezt a mítoszt akarta megőrizni... Tőle magától tudom: szégyellte, hogy a nőkkel szemben ő tulajdonképpen félénk volt... és legyártotta a Nagy Nőcsábász Huszárik legen-
