Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - Ágh István: Dani uraságnak XI. (lírai szociográfia)

kor lesz lustává, (ha azt a szomorú meggyőződést szerzi, hogy megfeszített szorgalommal sem képes végre fölemelkedni.” „A tapasztalat is azt (bizonyítja, hogy minden 'jobban megy ott, a/hol műveltebb és eszesebb a paraszt.”

A hetyei szövetkezet dolgozóinak a fele szakmunkás, a termelés irányítói egyetemet végeztek vagy mezőgazdasági középiskolát. „A mezőgazdasági dolgozók képzettsége jelentősen változott. A nagyüzemekben jelenleg huszonháromezer egyeterrii és főiskolai képzettségű ember tevékenykedik. Számuk a termelőszövetkezetekben csaknem megháromszorozódott — mondja a mezőgazda- sági miniszter. — A középfokú képzettségűek száma kis híján kétszerese a tíz évvel ezelőttinek, s eléri a negyvenezret. 1980-b.an több mint 200 ezer szakmunkás, 320 ezer betanított munkás dolgozott a mezőgazdaságban.”

De a gyakorlati hasznot tartsuk a műveltség egyik felének, s 'bízzunk, hogy a 'másik fele melegágya lehet erkölcsnek, bölcsességnek, művészetnek, ízlésnek, a harmonikus életnek. A sorrendet replikára valónak nem találom, mert mindig a történelem szabja, melyik -az első, s az a szerencsés, ha együtt hagyja folyni tovább.

Ideje lenne a mi időnkben.

(Kazinczy szerint Berzeviczy fölcserélte a sorrendet: „a história bizonyítja, hogy ha valahol a Jó gyökeret vert, ott mindig a Szép készítette az utat.” A mi korunk fordítva alakult: a meglevő jóból kellene a szépnek kinyílnia, de sajnos megelégszünk csekély jólétünkkel, s nem tudjuk, hogytan kell szépen élni. Sokszor már irigylem a Tekintetes Űr idejét. Itt a kórházban a lábadozók reménykedő társaságából arra emlékezem, micsoda száguldozást figyeltem meg egyszer a Hungária Kávéház ablakából. Mikor a celldömölki 'állomásra tóduló népet láttam, tudtam, miért irobamnaik a munkábaimenők, de a kávéház előtti utcán délben már úgy tűnt, szokásból futnak, vagy mintha valami gyaloglóversenyen indultak volna. Hová ilyen kínosan, hová ilyen erőltetett ábrázattal? Megszokták. Csak néztem -őket és ültömben elszédültem. Mintha semmire se lenne időnk, rettenetes hajsza a pénzszerző percekért, s otthon lerogyva nézik a tévét, s elalszanak rajta. Nem olvasnak komoly műveket. Nem kell akko-r más, csak amire gondolni nem muszáj. A politikából arra figyelnek, ami konyha-érdekeiket csorbítaná.

Ültünk, cigarettáztunk, álltunk, járkáltunk a kórházkertben, beszélgettünk. Leírom a Tekintetes Úrnak, miként folyt egyik diskurzusunk. A mostani lengyel események jöttek szóba. Eladósodott az ország; nincs hús, kenyér, cukor, kapa, vaisvilla — üresek a boltok. A nép nyugtalan és elkeseredetten zavarog. Sztrájkkal kényszerítené ki követeléseit. A vezetők, mintha elkártyázták volna a hazát egy olyan rendszerben, melynek célja az emberhez méltó élet. Betegtársam hajtogatja a hivatalos véleményt; annak magához primitívesült (értelmében. — „Miiért nem (dolgoznak? Mi etessük őket?” Azt hajtogatja, ami az ő kis jólétét csappantaná. Ha bővebb magyarázatra késztetem, rossz magyarsággal formuláz. A maga 'körében pedig olyan pontos, mint mindenki aki szívből szól.

— Cseh-hordókat árultak, ide a pártbizottságtól odaüzentek, hogy egy nagyabb mennyiséget tegyenek félre nékik. Aztán nem lehetett kapni.

— Minek a pártbizottságnak a bor o ah or dó? — kérdeztem.

— Rákaptak ők is a szőlészkedésre. (Éppen akik rossz szemmel nézték azelőtt. Szerződtem krumplira, az újkrumplim elsőosztályú lett, de előbb a vezetőkét vették át, az .enyémet csiak azután, olcsóbban.

916